Utolsó látogatóit fogadta a nagybányai festménykiállítás

Ciucur Losonczi Antonius

Az egybegyűlteket Lakatos Attila kurátor köszöntötte, aki örömtelinek és egyúttal szomorúnak is nevezte az eseményt, hiszen – mint mondta – fantasztikus dolog volt, hogy látni lehetett ezeket az alkotásokat, de búslakodásra késztet az, hogy eljött az ideje a visszaszállításuknak a nagybányai múzeumba, illetve a privát műgyűjtőkhöz.

Böcskei László megyés püspök szerint ezzel a kiállítással is fontos jelzést adtak a világnak arról, hogy az életünkben ott van szinte lépten-nyomon az Isten alkotta szépség, mely a művészek munkái által is feltárul előttünk. Mi pedig meg kell teremtsük a helyet, az időt és a lehetőséget ahhoz, hogy ezt elérhetővé tegyük, megcsodáljuk, befogadjuk. Sokfajta értéket fel tudunk fedezni szűkebb és tágabb világunkban, s lényeges tehát, hogy ne mondjunk le erről – hangsúlyozta a főpásztor.

„Hol vannak a kéknefelejcsek? Nincsenek a képen, csak a művész aláírásában, hogy ne felejtsük el őt” – fogalmazott a főkurátor, Strebeli Róbert, a Máramaros Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatója, aki a tárlatvezetését a Nagybányai Művésztelep megalapítójának, Hollósy Simonnak Huszt vára című festményével kezdte. Megjegyezte: a Nagybányai Festőtelep alkotói is tulajdonképpen fénnyel írtak. Nem másokat utánoztak, hanem ők maguk is ott voltak a művészetükkel a világ élvonalában. Ezért van az, hogy miután megnéztük az alkotásaikat, egészen másként fogjuk látni a természet szépségeit, érzékelni a fényt. Arra hívta fel a figyelmet ezután a múzeumigazgató, hogy ezt megelőzően 1920-ban volt egy nagyobb szabású nagybányai kiállítás Váradon. Úgy fogalmazott: „ezek a munkák valahogy másképp látszanak a püspöki palotában”, mert egy új fényt kaptak. Ugyanakkor pedig meghívóként is szolgáltak egy majdani látogatásra Nagybányára, azt bizonyítva, hogy mennyire más élőben látni ezeket a képeket, mint az interneten. Mit jelent megnézni az ottani tájat, megtapasztalni a festőiskola hangulatát. Beszélt arról is: a Nagybányai Festőtelep „0. kilométerköve” Hollóssy Simon Huszt vára című festménye, mely egy új fejezetet nyitott a modern magyar művészetben. A történet 1894-ben kezdődött, amikor Magyarország az ezeréves Millenium megünneplésére készült, és felkérték a vármegyéket, hogy egy-egy reprezentatív történelmi témájú festmény elkészítésével járuljanak hozzá az elképzelés sikeréhez. Máramaros az akkor már hírneves szülöttjét, Hollósy Simont kérte fel Huszt várának megörökítésére, aki festőtársaival lelkesen hazatért Münchenből. 1896-ban kezdett el dolgozni, a festmény átadási határidejét azonban a művész túllépte, és a vármegyeházi első bemutató sem járt sikerrel, az átvevő bizottság ugyanis úgy vélte: Huszt vára nem kap kellő figyelmet az alkotáson. A képet ezért a levéltár falához támasztva elrejtették. A következő időszakban aztán a festménynek kalandos története volt, míg végre kellőképpen értékelni tudták. „A Huszt vára nem egy egyszerű falusi táj, hanem az örökké változó világ metaforája. A kép középpontjában kanyargó füst és a mező virágai a megújuló életet, míg a várromok az idő múlását jelképezik. Az emberi lét törékenységét a történelem sodrásában, gondolatébresztőként az ember közösségi identitásáról és természettel való kapcsolatáról” – magyarázta Strebeli Róbert, aki ezt követően a többi alkotásról is részletesebben beszélt.

Az ünnepségen fellépett a nagybányai születésű és Hollósy Simonhoz hasonlóan szintén örmény származású Várady Mária színművész. Bár ezeket az alkotásokat most elvitték, a kiállítóterek nem sokáig maradnak üresen, jövő kedden, szeptember 3-án 18 órakor ugyanis Jankó-Szép Noémi és Márton Katalin váradi képzőművészek Tandem című közös kiállításának a vernisszázsára fog sor kerülni.