A szerelem ösvénye

13 órája

Böjte Csaba mutatta be kötetét Margittán

Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója október 19-én Margittán is bemutatta A szerelem ösvénye című könyvét. A szerző a margittai RMDSZ meghívásának tett eleget és a bemutató helyszíne az Árpád-házi Szent Margit templom volt.

Szőke Ferenc

Még a vártnál is népesebb közönséget vonzott a bemutató, zsúfolásig megtelt a templom. Böjte Csaba neve és híre egybegyűjtötte a város magyarságát. Elsőként a házigazda Tóth Attila–Levente plébános köszöntötte a szerzőt és a híveket, akik nagy számban érkeztek a testvér felekezetekből is. 

Csaba testvér a tőle megszokott közvetlenséggel és emberközelséggel ismertette kötetét, melyben a megismerkedéstől az örök hűségig Stációknak nevezett fejezetekben mutatta be az életre szóló házasság receptjét. Természetesen nem rejtette véka alá az esetleges akadályokat sem. Részletes és tartalmas beszámoló volt, mely arra késztette a hallgatóságot, hogy olvassa el figyelmesen ezt az értékes alkotást. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Csák János, volt magyar kulturális és innovációs miniszter, akinek Böjte Csabával van egy közös kötete az Élet jó oldala címmel, valamint Szabó Ödön, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, országgyűlési képviselő. Az esemény ötletgazdája és a program részleteinek kidolgozója Lázár Tekla volt. 

A bemutatott kötetet és néhány korábban kiadott könyvet meg lehetett vásárolni, melyeket a szerző kérésre dedikált. Böjte Csaba meghívott a székelyhídi otthonból néhány gyereket, akik verseket mondtak és bemutatkoztak a margittaiaknak. A másnapi, vasárnapi szentmisét szintén Böjte Csaba celebrálta a nagytemplomban, mely ez alkalommal is zsúfolásig megtelt. A mise után a szalontai gyermekotthon lakói mutattak be egy színvonalas, tartalmas egyházi jellegű előadást. A köteteket ezen alkalommal is meg lehetett vásárolni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában