ADP

2 órája

Meghosszabbítják a temető nyitvatartását

Fotó: Alexandru Nițescu

P. Nagy Noémi

A Nagyváradi Közterület-fenntartó (ADP) tudatja, hogy október 25-én, péntektől, november 3-án, vasárnapig bezárólag a Rulikowski városi temető 8 és 20 óra között lesz nyitva. November 1-jén autóval csak az 50 lejes belépési díj befizetése esetén lehet majd behajtani. A mozgássérült vagy mozgáskorlátozott személyeket szállító járművek a szélvédőn elhelyezett igazolvány alapján ingyenesen mehetnek be. Ebben az időszakban a járművek a főkapun keresztül hajthatnak be, és az Európa-lakópark felőli kapun keresztül hagyhatják el a temető területét.
Azok, akik sírrendezéshez szükséges eszközöket (kapa, gereblye, lapát, seprű stb.) szeretnének igényelni, megtehetik a temető bejáratánál a személyi igazolvány felmutatásával. A temető be- és kijáratánál is jelen lesznek az árusok, akiktől virágot, gyertyákat, mécseseket vásárolhatnak. A városi temető vezetősége azt tanácsolja, hogy a kellemetlen incidensek elkerüléséért ne gyújtsanak gyertyákat a koszorúk közelében. Egyébként november 4-től 2025. március 31-ig a temető 8 és 17 óra között tart nyitva. A temető irodája hétfőtől szombatig 8.30 és 15.30 óra között kereshető fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában