Nagyvárad-Rétről Guatemalába, avagy maja piramisokra épült keresztény templomok földjén

Ciucur Losonczi Antonius

„Valójában nem saját ötlet volt, azzal együtt, hogy nagyon szeretek utazgatni, és a vallástörténet oktatása kapcsán gondolatban számtalan helyre eljutottam már a világban. Ez egy különös történet. Egy alkalommal egy jelenleg Amerikában élő fiatal hölgy bejött a templomunkba néhány kísérőjével. Elkezdtünk beszélgetni, és kiderült: ugyan New Yorkban él, de innen származik, s itt, a nagyvárad-réti református templomban keresztelték meg” – magyarázta Pálfi József lelkipásztor, miközben egy néhány perccel korábban általa készített, Guatemalából hozott kávé sajátos aromáját ízlelgettem – de erről majd később. Néhány hónappal ezelőtt egy levél érkezett a hölgytől, melyben azt kérdezte a tiszteletestől: vállalja-e, hogy férjhez adja őt Közép-Amerikában? A meglepő felvetés kecsegtető volt ugyan, de a fantázia is beindult, hiszen oda eljutni nem egyszerű dolog. Válaszában a váradréti lelkész ezért jelezte: az amerikai kontinensen református – vagy ahogy ott mondják – protestáns lelkészek „tömkelege” szolgál, akár ő maga is tud ajánlani valakit. A hölgy azonban ragaszkodott ahhoz, hogy annak a templomnak a lelkésze adja őt össze guatemalai származású párjával, ahol megkeresztelték. Végül „egymás tenyerébe csaptak” – Pálfi József azt mondta: „bevállalom”, bár számára külön kihívást jelentett ez amiatt is, hogy a tizenegy napos távollét éppen advent idejére esett.

A Bermuda-háromszög felett

A részletek áttárgyalása után így került Pálfi tiszteletes Nagyváradról Amszterdamon és Costa Rica fővárosán, San Josén keresztül Guatemalába, a repülőtéri átszállásokkal együtt egy több mint huszonöt órás utat követően. Az ország fővárosából, Guatemala Cityből pedig még várt rá egy körülbelül százötven kilométeres kirándulás Panajachelbe. „Érdekes volt átrepülni a Bermuda-háromszög felett, melyről annyi mendemondát hallani. Semmi sem történt, a repülő meg se rázkódott, és a radarról sem tűntünk el. Ehelyett a kijelzőn nyomon követhettük, hogyan jutunk túl a Bermuda-szigetcsoporton” – elevenítette fel a történteket. „Amikor leszálltam, csak kapkodtam a fejem. Barátaim egyébként figyelmeztettek előzőleg, hogy egy párhuzamos, kettős világba megyek. Túlnyomórészt a turizmusból élnek az országban, ahol szigorú katonai rendszer van. Guatemala City belső magja tulajdonképpen el van zárva a város többi részétől, mely életveszélyes, főleg a turistáknak, hiszen rendszeresek a fegyveres támadások, emberrablások.”

Éjszaka egy maja szállodában aludtak, s másnap mentek tovább Solala megyébe. Ennek székhelye, Panajachel egy gyönyörű közép-amerikai település, mely az Atitlán-tó partján fekszik. Ez az ország második legnagyobb tava, hosszúsága tizennyolc kilométer, és 325 méter a mélysége. „Isten természeti remekműve”, és külön érdekessége, hogy nincs kifolyása, mintha egy katlanban lenne. Aldous Fuxley angol író a világ legszebb tavának nevezte és tekintette – mesélte a váradréti lelkipásztor. Panajachel 12-13 ezer fős kisváros, mely távol van a nagyváros zajától. Az ott lakók élete a turizmus, illetve a miáltalunk déli gyümölcsnek nevezett gyümölcsöknek a begyűjtése és továbbvitele körül forog. „Egy kávéüzembe is elvittek egy alkalommal. Most láttam először, hogyan készül, milyen gyümölcsből nyerik ki a kávét és a kakaót. Egészen más az íze, de náluk ilyen a természetes kávé” – magyarázta Pálfi József. Mint mondta, egy másik nap egy csokoládégyárba is ellátogattak, melynek alapanyagát az aztékok és az inkák is a sajátjuknak tekintik, a „xocolatl” ezért a nemzeti eledelük. Klasszikus kávét és csokoládét amúgy nem nagyon lehet az üzletekben kapni, mert mindent exportálnak, amit csak lehet. 

Azt is kiemelte Pálfi József: a helyiek rendkívül kedvesek, a nagyvárosi nyüzsgéstől távoli, „természetes” életet élik. Dolgoznak, végzik a mindennapi teendőiket. Megjegyezte: ha azt mondjuk, Amerika, nekünk általában a Kolumbusz előtti és utáni világ jut az eszünkbe, de sajnos megfeledkezünk arról, hogy több évszázados civilizációt, kultúrát pusztított el szinte teljesen Európa. Ezért több közép-amerikai országban találunk majákat, illetve ezek leszármazottait, jelen pillanatban is 22 maja nyelvet tartanak számon. Van maja, aki érti a másik maja nyelvét, ugyanakkor nem mindegyik érti egymásét – mesélte Pálfi József. 

Találkozás a sámánnal

Az egyik nap egy helyi sámánhoz is elvitték a református tiszteletest. „Nyilván mi sámánnak nevezzük, de ők valójában egy olyan tiszteletreméltó, kedves nagypapának tartják, aki jót, rosszat, mindent tud az életről mondani. Mindenre van tanácsa, valamilyen válasza, igazából egy közösség nagy öregje ő” – fejtette ki a lelkipásztor. Tekintettel arra, hogy a hódítók többsége annak idején spanyol ajkú volt, a lakosság zömét katolikusnak keresztelték. Ezzel együtt napjainkban is úgymond kettős életet élnek a helyiek: gyakorolják a keresztény katolikus vagy kisebb részben neoprotestáns hitüket, másfelől azonban az ősi maja szellemiséghez is ragaszkodnak. És ez meglátszik mindenen: a kultúrájukon, a népművészeti alkotásaikon, a mentalitásukon. Megtanultak ugyan spanyolul, ugyanakkor napjaink nyugat-európai „szokásától” eltérően legalább négy-öt gyermeket vállalnak. „Eklatáns példája volt ennek az egyik, több mint ötszáz éves római katolikus templom, amelyik egy korabeli piramistemplomra épült rá. Még a lépcsőzete és a falazata is megvan a félezer éve épült ősi templomnak. Van benne egy hatalmas faoltár, melynek a kialakítása nagyon érdekes. Egy háromszöget képzeljünk el, amelyiknek a legmagasabb pontján a Teremtő van, alatta a természet, és ennek megtestesítő erői, legalul pedig ott van az ember. És ebben a háromszögű oltárban vannak benne a katolikus szentek és apostolok. Ez a faoltár van a háttérben, előtte pedig a szentélyben egy nagyon modern katolikus oltár. És ez a kettős identitás jól elvan egymás mellett. A maják tudatosan vallják, hogy nekik nincsen több istenük. Monoteistákként abban hisznek, hogy létezik egy Teremtő, és vannak a természet erői, akiknek különböző neveket adtak. A hurrikán szó is valójában egy ősi maja kifejezés. Kevésbé köztudott, de az utolsó maja fővárost, Iximchét egy svájci és egy magyar régész tárta fel. Ilyen szempontból még szimpatikus is voltam nekik” – magyarázta beszélgetőtársam. Hozzátette: a temetőket úgy kell elképzelni, mint egymásra helyezett, színes gyufásdobozokat, kisebbeket, nagyobbakat. „A helyiek boldogan tekintenek a jövőbe, mert meggyőződésük, hogy a túlvilág egy pozitív élményt jelent. Nem a megsemmisülés, hanem a továbbélés lehetősége” – fogalmazott Pálfi József.

Mit jósolt a maja naptár?

Az egyik városban egy tízezer férőhelyes templomban is járt Pálfi József, amely rendszeresen megtelik. Ami a nem katolikus keresztény vallásúakat illeti, általában neoprotestánsok – karizmatikus pünkösdisták, hetednapos adventisták, baptisták – élnek Guatemalában. A várva várt napon, Panajachelben az esküvői szertartás két nyelven, angolul és spanyolul folyt. A jelenlevők nem csodálkoztak azon, hogy egy számukra messziről jött lelkész vezeti a szertartást, nyilván előzőleg felkészítették őket erre. Azt is felidézte Pálfi József: ott-tartózkodása idején egyik alkalommal rákérdezett arra, hogy akkor mi is a helyzet a híres maja naptárral, mire azt a választ kapta, hogy nem a világvégét jövendölték meg 2012-re, hanem, hogy világkorszakváltás következik, csak ezt a nyugatiak félreértelmezték. „Nekem nagyon jóleső érzés volt, ahogy ők a természetes hitüket és az identitásukat megélik. Látják a világ mozgását, azt, hogy mi történik, de ők önmagukat megőrzik és megtartják a nyelvükön és a hitükön keresztül. Ez hatalmas remény, ami az én hitemet is erősítette, gazdagította. Míg Európában lejtmenetben vagyunk a keresztény hitünket és identitásunkat illetően, addig máshol nem adják fel” – fogalmazott a váradréti tiszteletes.