Test és elme, zene és értelem kapcsolatáról az MCC rendezvényén

Ciucur Losonczi Antonius

Egy Walter Fisher-idézettel (Az ember egy „mesemondó állat”) köszöntötte az érdeklődőket Fancsali Róbert, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nagyváradi munkatársa, irodalmár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem megbízott oktatója. Arra hívta fel a figyelmet: ha jobban belegondolunk, tényleg egész életünk során történeteket mesélünk: a gyermekeinknek és egymásnak, bár egyre inkább felgyorsuló világunkban megkopni látszanak az élőszavas narratív képességeink. Történetek mentén ismerjük meg és értelmezzük a környezetünket, fogalmazzuk meg életünk értelmét is. A mítoszok, közös sztorik közösségeket teremtenek, mégis ritkán gondolkodunk el azon, hogy hol dől el egy-egy történetnek az elmesélése – a fejben, esetleg az elmében? Hogy gondol ki egy jó történetet a kedvenc írónk? A kogníció azonban nemcsak történeteken keresztül jöhet létre, hanem olyan más kulturális eszközökön vagy magatartásformákon keresztül is, mint például a verselés, az éneklés, a zenélés vagy a képi ábrázolás. Ezek mindenhol jelen vannak, ezért szinte biztos, hogy valami biológiai, testi dolog kell álljon ezek hátterében, magyarázta az est házigazdája.

Test és zene kapcsolata

A továbbiakban Kékesi Balázs filozófus, a Bëlga együttes alapítója mutatta be a „testi fordulatnak” nevezett tudományos szemlélet főbb tételeit. Test és elme, érzelem és értelem. Hajlamosak vagyunk a hétköznapokban e fogalmakra ellenpárokként, egymást kizáró dolgokként tekinteni. A kognitív tudományok egyik fő gondolata, hogy az ember különböző képességei, a gondolkodás és az észlelés, de még az érzelmek és a szenvedélyek is ugyanazt az evolúciósan magyarázható célt szolgálják: a környezetünkben való sikeres boldogulást. Ugyanakkor ezen képességek egyike sem választható el a testi működéstől, fejtette ki a meghívott. „Úgy kell felfogni az emberi megismerést, mint ami az agy, a test és a környezet közötti interakcióban keletkezik. Nem ott van belül egy kis manó vagy szem, ami néz ki, és megpróbálja a beáramló információt értelmezni, hanem egy rendszerből bukkan elő a megismerés. Ez a szemlélet tehát behozza a testet a kognícióba”, fogalmazott a filozófus.
Az előadása után Kékesivel Tóth Árpád zeneszerző, a Csíkszerda improvizációs kórus vezetője, a Kórusok Éjszakája megálmodója beszélgetett test és zene kapcsolatáról. Utóbbi azon meggyőződésének adott hangot: a zene bizonyos szempontból nyelvszerű és bizonyos szempontból nem. „Persze az is kérdés, hogy mit nevezünk nyelvnek és mit nevezünk zenének? Szerintem azért nyelvszerű a zene, mert nem létezik, ha nem értjük az összefüggéseit. A halála a komolyzenének az a pont, amikor az emberek nem értik, hogy mi történik a színpadon. A zenére és az éneklésre ugyanakkor azért van szüksége a világnak, mert jobb lesz nekünk általuk”, vélekedett.
A rendezvény egy kísérlettel ért véget, mellyel Tóth Árpád a közönség bevonásával arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy a harmóniáknak és a zenei hangoknak van egy teljesen leírható úgymond fizikai tulajdonságuk is – éspedig az, amit mi szépnek, tisztának vagy kényelmesnek „hallunk”.