Ügyvívő elnök

14 órája

Bolojan: Felfüggesztem párttagságomat

Fotó: Shutterstock

Agerpres

Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke február 10-én, hétfő este kijelentette, mivel át fogja venni az ügyivő államfői tisztséget, felfüggeszti párttagságát, és Cătălin Predoiut fogja javasolni ügyvivő pártelnöknek.
A PNL fiókszervezeteinek elnökeivel tartott vezetőségi ülés után nyilatkozó Bolojan elmagyarázta: az államfő lemondását követően a szenátusi elnöknek kell átvennie ügyvivő jelleggel ezt a tisztséget, de az alkotmány előírásai szerint Románia elnöke nem lehet egyetlen politikai pártnak sem a tagja, így kénytelen felfüggeszteni pártelnöki tisztségét és párttagságát.
Hozzátette: a PNL kedd délutánra tervezett országos politikai vezetőtanácsában Cătălin Predoiu első alelnököt fogja javasolni ügyvivő pártelnöknek.
Ugyanekkor hoznak döntést arról is, hogy kit javasoljanak ügyvivő szenátusi elnöknek - tette hozzá Bolojan.
Klaus Iohannis hétfőn jelentette be lemondását az államfői tisztségről. A Cotroceni-palotában tartott rendkívüli sajtónyilatkozatában az elnök közölte, hogy február 12-én teszi meg ezt a lépést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában