3 órája
Nagyváradi Vízművek: kevés a veszteség, de sok a szemét
A Nagyváradi Vízművek által nyújtott víz- és csatornaszolgáltatások a legolcsóbbak közé tartoznak az országban, a veszteségek és a lopások az országos átlag felét teszik ki - derül ki a vállalat vezetősége által bemutatott tavalyi tevékenységi jelentésből.

Fotó: Alexandru Nițescu
Pap István
Jelenős mértékben bővült a víz- és csatornahálózat a Nagyváradi Vízművek által kiszolgált övezetben, derült ki a vállalat tavalyi évi tevékenységét ismertető sajtótájékoztatón, melyet március 3-án, hétfőn délelőtt tartottak meg. Lucian Chindlea főigazgató elmondta, hogy a Nagyváradi Vízművek több mint 17,4 millió köbméter szivattyúzott vizet szállított tavaly csak a váradi fogyasztóknak, ahol a lakosság 99,99 százaléka van bekötve a vízhálózatba és 97 százaléka a csatornahálózatba. Elhangzott, hogy a társaság regionális szolgáltatóként többek között Belényes, Fugyivásárhely, Harangmező, Hegyközpályi, Madarász, Magyarcséke, Miklóirtás, Nagyürögd, Szentandrás, Szentmárton és Vércsorog településeken nyújt szolgáltatásokat, és az általa üzemeltetett vízszállítási és elosztóhálózatok hossza elérte az 1.549 kilométert, ami 196 kilométeres bővítést jelent az elmúlt négy évben. A szennyvíz csatorna hálózat hossza 864,3 kilométer, 102 kilomérerrel hosszabb, mint volt ezelőtt négy évvel, amikor Chindlea átvette a vállalat irányítását; az esővíz elvezető hálózat hossza 377 kilométer. Lucian Chindlea kiemelte azt is, hogy jelenleg 59.440 fogyasztásmérő méri azt, hogy a fogyasztók mennyi vizet használnak el, ebből 51.697 táv figyasztásmérő, továbbá 7.443 elektromechanikus mérőóra van, és újabb 4.477 táv fogyasztásmérő telepítése van folyamatban. „Ahogy ezeket a mérőket felszerelik, több pénz érkezik a vállalathoz, csökken a fogyasztás, csökkennek a veszteségek és a lopások. Különösen vidéken volt jellemző, hogy az emberek a kertjeiket locsolták, amíg nem volt mérőórájuk” - mondta Chindlea.
Kevés veszteség
A vállalatnak 2024-ben 27,8 millió lejes nettó profitja volt. A veszteségek és lopások tavaly a teljes szolgáltatott vízmennyiség 20,75 százalékát tették ki, ami kevesebb mint fele a regionális azaz az egynél több közigazgatási-területi egységben tevékenykedő szolgáltatók országos átlagának, az ugyanis eléri a 47 százalékot. Chindlea rámutatott, hogy a vízminőség is kiváló, mert az érzékszervi, mikrobiológiai és fizikai-kémiai vizsgálatok nem mutattak ki komolyabb problémákat: tavaly közel 90 ezer vizsgálatot végeztek, amelyek 97 százaléka az előírásoknak megfelelő eredményeket hozott. Ami a díjszabásokat illeti, a Nagyváradi Vízműveknél a víz- és a csatornadíj 6,57 lej/köbméter, illetve 5,12 lej/köbméter, amivel országos összesítésben a 41 helyet foglalja el a 47 regionális vízszolgáltató közül, azaz mindössze hat másik vízszolgáltató kínál olcsóbb díjszabásokat a Nagyváradi Vízműveknél.
Tartálytisztítás
A vállalat vezetői kiemelték, hogy folyamatosan törekednek az ügyfélszolgálat jobbítására, ennek jegyében hoztak létre a tavaly egy telefonos ügyfélkezelő központot, hogy a lakossági bejelentések nyomán gyorsabban közbe tudjanak avatkozni meghibásodások esetén. „Amióta létrehoztuk a call-centert a vállalaton belüli, más struktúrákból átvett alkalmazottakkal, azóta minden üzenetet felvesznek, és lehetőség van arra, hogy fontossági sorrendet állítsanak fel aszerint, hogy melyik beavatkozás a fontosabb, hol nagyobbak a veszteségek, vagy hol van a szolgáltatás megszakítása miatt több érintett fogyasztó” - mondta Chindlea. Ezenkívül tavaly, évtizedek óta először, a Vízművek búvárokat bérelt fel tizenkét hatalmas, 200 méter hosszú, ötven méter széles és 2,5-3 méter mély víztároló medence megtisztítására. „Az iszapréteg egy méter magas volt” – érzékeltette
Cristian Popa műszaki igazgató azt, hogy mekkora szükség volt már ennek a tisztításnak az elvégzésére. Egyébként ez a művelet volt a magyarázata annak is, hogy tavaly a szokásosnál többször fordult elő, hogy a csapokból piszkos, barnás lé folyt. A hálózat karbantartását komoly mértékben nehezíti az, hogy egyes fogyasztók mindenféle dolgot beledobnak a hálózatba. „Nagyon nagy problémáink vannak amiatt, amit az emberek a csatornavezetékekbe dobnak. A vízművek dolgozói a nedves törlőkendőtől kezdve a tamponokon és pelenkákon át a báránybőrökig, tűzoltó készülékekig sok mindent kiszednek, még vasúti talpfákat is kiemeltek egy Pece patak alatti csatornából” – mesélte a főigazgató, aki hozzátette: „Nem hiszem, hogy a talpfákat a fogyasztók dobták ki, hanem inkább valamelyik cég lehetett dühös, amiért nem vettünk át valamilyen munkálatot”.
Fejlesztések
Tavaly a Nagyváradi Vízművek közel 8 millió euró értékben fejezett be munkálatokat. Ebből az összegből 21,94 millió lej saját forrásból származott, 15,53 millió lejt a nagyváradi helyi költségvetésből álltak, 1,21 millió lej volt az uniós támogatás és 978 ezer lej az állami támogatás. Ebből a pénzből 49 nagyváradi utca víz- és csatornahálózatát bővítették, illetve állították helyre. A Nagyváradi Vízművek további fejlesztéseket is tervbe vett. 2027-ig nyolc nagy projekjét akar megvalósítani összesen több mint 59 millió euró, azaz több mint 291 millió lej értékben. Ebből az összegből 73 kilométerrel bővítik a vízhálózatot és 40 kilométerrel a szennyvízcsatornákat, beleértve az 5. számú vízmű korszerűsítését és a hálózat bővítését Kiskopács községben. Ha a nagyváradi helyi tanács jóváhagyja, akkor a vízművek még az idén új székházba költözhet a körgyűn az ócskapiac közelében, jelenleg ugyanis a vállalatnak több székhelye is van a város több pontján, sőt, még Szentmártonban is.