Tárlat

Tegnap, 13:26

Ukrajnában szervezett kiállítást nagyváradi fotóegyesület

Festői környezetben, számos érdeklődő és a szerző jelenlétében nyitották meg Kosei Miya tokiói fotóművész Máramaros, a világ közepe című kiállítását április 11-én, pénteken este az aknaszlatinai művészeti líceumban.

Ukrajnában szervezett kiállítást nagyváradi fotóegyesület

Fotó: Tóth Magdolna

Ciucur Losonczi Antonius

Az iskola dísztermében 70 fekete-fehér fotót tettek közszemlére, melyeket néhány évtizeddel ezelőtt örökített meg Kosei Miya fekete-fehér és színes analóg filmtekercseken máramarosi kirándulásain. Az eredeti fényképeket Tóth István fotóművész, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület (AIEFA) alapító elnöke dolgozta fel utólag és alakította át fekete-fehérekké, ezek megtekinthetőek az egyesület honlapján is.
Kosei Miya 1937-ben született Tokióban, és 58 éve fotózik. Véletlenszerűen, 1965-ben szembesült Máramaros vidékének szépségeivel, és azóta több mint kétszázszor visszatért Romániába. A világ számos helyén nyílt egyéni tárlata: Párizsban, Bécsben, Romában, Linzben, Velencében, New Yorkban, Ausklandban, Milánóban, Tokióban, Nagyváradon és Nagyszebenben.
Az egybegyűlteket Maria Vlad, a térség kormányzója üdvözölte, majd Jurij Dan alpolgármester mondott köszönetet a lehetőségért. Grațian-Florin Pârvu konzul az alkotások művészi színvonalát és spirituális üzenetét méltatta. Dorin Popa, a Summit Agro Románia menedzserének, Patricia Știrbunak a képviselője kiemelte, hogy az említett társaság kiemelt figyelmet fordít a román és nemzetközi kulturális kezdeményezések támogatására. Dr. Mirela Bârz, a máramarosszigeti múzeum igazgatója felidézte, hogy az általa vezetett intézményben 2024. július 12-én nyílt meg ez a tárlat, Tatuso Kitagawa nagykövetségi tanácsadó jelenlétében.
 

 


Együttműködésről tárgyaltak

Tóth István fotóművész, kurátor úgy fogalmazott: nagy munka volt a kordokumentum jellegű fényképeknek a feldolgozása, megérte azonban belefektetni az időt, mert nagy öröm volt megtapasztalni, ahogyan egy kiállítás „újraéled”. Beszélt arról is, hogyan ismerkedett meg Kosei Miyával Tokióban, végül pedig bemutatta az Euro Foto Art Kiadó gondozásában és a Summit Agro Románia támogatásával megjelent Kosei Miya- Máramaros, a világ közepe című albumot. A továbbiakban Kosei Miya felelevenítette, hogyan került először Máramarosba, és örökítette meg a vidék jellegzetességeit. A zenei momentumokról a Belcanto kórus, Fabian Bura (canto) és Elena Botoș (egyházzene) gondoskodtak. Az időszakos kiállítást 2025. április 30-ig lehet megnézni.
Az esemény szervezője az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület (AIEFA), együttműködő partner a Summit Agro Románia és az Aknaszlatinai Kistérség Kulturális Igazgatósága, illetve fővédnök Románia Aknaszlatinai Konzulátusa és a helyi polgármesteri hivatal.
A vernisszázs másnapján Tóth Istvánt fogadta a konzulátuson Grațian-Florin Pârvu, és egy lehetséges együttműködésről beszélgettek, melynek tárgya a történelmi Máramaros mezőgadasága lenne, és fotók készülnének ennek ukrajnai részén.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában