Győzelmi sorozat

2021.12.06. 15:01

Sorozatban hetedszer nyertek a kosarasok, az élen várják a folytatást a kézilabdázók

A Csíkszereda ellen idegenben megnyert meccset követően a második, múlt hétvégén az Antonio Alexe Sportarénában rendezett, a Ploieşti VSK elleni elmaradt találkozóján is győzött a Nagyváradi VSK U a férfi kosárlabda Nemzeti Ligában. Ugyanakkor a kézilabdázók hazai pályán parádéztak, és a másodosztály C csoportjának éléről várják a folytatást.

Fotó: CSM Oradea

F. Á.

Az idei felnőtt férfi kosárlabda-bajnokságban első alkalommal érte el a száz pontot egy mérkőzésen a Nagyváradi VSK U. Tette mindezt múlt szombaton a Ploieşti VSK ellen, méghozzá úgy, hogy az utolsó negyed előtt mindössze nyolc ponttal vezetett. A sportágat szeretők és ahhoz értők pedig tudják: a nyolc pont nem nevezhető nagy előnynek, sőt! A papírforma azonban nem borult, hiszen az utolsó etapban a legerősebb felállásban játszó hazaiak 28–8, végeredményben 100–73 arányban diadalmaskodtak a harminc percen át igen jól védekező, és a váradi kosárra is pontot érően dobó Ploieşti ellen. Az első negyed végén mindössze egy (22–21), a második lejárta után pedig csak öt ponttal (43–38) vezettek a hazaiak. A harmadik etapban (72–65) még úgy-ahogy tartotta magát az egykoron számos bajnoki címet elhódító vendég együttes, de a hajrát már nem bírta. A váradiak részéről Richard (9), Holt (8), Bicskauszkisz (13), – a VSK-val a napokban szerződést hosszabbító – Fometescu (5), továbbá Paljukénasz (4), Green (27), Nicolescu (13), Baciu (4), Gavrilovic (8) és Markovics (9) volt eredményes.

A váradiak legközelebb december 8-án, szerdán 18 órától az Antonio Alexe Sportarénában lépnek pályára a FIBA Európa-kupa második csoportköre első mérkőzésén, amikor a portugál Benfica lesz az ellenfelük. Múlt hétvégén véget ért a felnőtt másodosztályú kézilabda-bajnokságban az első szakasz. A C csoportban érdekelt Nagyváradi VSK az utolsó meccsen hazai pályán 49–29 arányban nyert a Târgu Jiui Constantin Brâncuşi ellen, és ezzel csoportja élén végzett. A váradi gólszerzők: Sfârlea (13), Băban (8), Szász és Oargă (egyaránt 6), Szabó, Mlinarcsik és Breban (egyaránt 4), Huţanu és Bora (egyaránt 2), Radu (1).

A váradi csapat legközelebb december 11-én, szombaton a Craiovai Universitatea otthonában mérkőzik, immár a második szakaszban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!