Kosárlabda

2024.03.21. 18:01

Az utolsó negyedben döntött idegenben a váradi alakulat

Szerdán folytatódtak a férfi kosárlabda Nemzeti Liga küzdelmei, a 25. forduló rangadóján Nagyváradi VSK U a Voluntari CSO vendége volt a Szabó Gabriella Sportcsarnokban.

Forrás: baschet.ro

Jósa Attila 

A mérkőzés eleje kiegyenlített volt, fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a negyed utolsó két percében a váradiak hatékonyabban játszották meg a palánk alatti magas embereiket és 9 ponttal is elhúztak, a negyed végén pedig 27–23-as előnnyel mehettek pihenőre. 

A 2. negyedet rendkívül gyengén kezdte a váradi alakulat, nem találta a megoldásokat a támadásban Cristian Achim legénysége, így a legtöbb akció pontatlan befejezéssel ért véget, miután a tanácstalan VSK U-játékosok a támadóidő lejártáig járatták a labdát. A megtáltosodott hazai csapat közben szórta a kosarakat, félidőig 9 hárompontost dobtak a Voluntari játékosai, így a Vörös Oroszlánok örülhettek, hogy csak 1 pontos hátrányba kerültek 20 percnyi játék után (45–44). A második félidő egy váradi triplával indult, de a március elején igazolt amerikai légiós, Kodi Justice gyorsan válaszolni tudott, sőt, egy újabb távoli dobással már a Voluntari állt jobban az eredményjelzőn. A vendégeknek továbbra sem találták a Voluntari játékának az ellenszerét, a tizenharmadik CSO-hárompontos kosár után 61–55-nél Achim időt kért. A 2009 novembere óta Nagyváradon edzősködő szakember feszesebb védekezésre váltott csapatával, ami azonnal megtette a hatását, Tarolis büntetőivel pedig megkezdte a felzárkózást a VSK U. A váradiaknak is remek távoli dobói vannak, Arledge látványos hárompontosa után 68–68 állt az eredményjelzőn. A két csapat legutóbbi, február eleji, Nagyvárad Arénában lejátszott mérkőzése döntetlenre végződött a rendes játékidőben (84–84), a szerdai találkozót viszont a záró felvonásban a maga javára döntötte el a VSK U. A győzelemben elévülhetetlen érdemei vannak Nijel Pearsonnak, valamint a klub friss szerzeményének, az amerikai Abdul Gaddynek, aki mindössze 18 percet töltött a parketten, ezalatt viszont több remek kosarat is szerzett, és az asszisztokkal sem maradt adós. A végjátékban, négy perccel a vége előtt Gaddy 75–83-ra módosította az állást, Peason, Arledge és Baciu kosaraival pedig végleg eldöntötte a pontok sorsát a vendégcsapat. A végeredmény 95–87 a VSK U javára, győzelmével a váradi gárda őrzi második helyét a Nemzeti Liga táblázatán, 12–3-as mérleggel. 

A szerda esti találkozón a vendégek legeredményesebb játékosa Nijel Pearson volt 21 pontjával, Donatas Tarolis 18, míg Kris Richard 15 pontig jutott. A hazaiaktól a már említett Kodi Justice 18 pontot „termelt”, az amerikai 7 darab hárompontos kísérletéből 5 is célba talált. A VSK U a következő körben ismét idegenben, Brassóban lép pályára, szombaton 17.15 órától.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!