Sport

2024.06.03. 18:18

Bölöni László csapata búcsúzott az első osztálytól

ERDON-összeállítás 

A Bölöni László által irányított Metz vasárnap játszotta le a Ligue 1 osztályozójának döntőjét a tízszeres bajnok Saint-Étienne ellen. A két mérkőzéses párharc első felvonását a Saint-Étienne nyerte hazai pályán 2–1-re, így a bordó mezeseknek mindenképp nyerni kellett otthon, hogy megőrizhessek az első osztályú tagságukat, amelyet egyébként az előző idényben vívott ki Bölöni csapata. A visszavágó pocsékul indult a Metznek, már az első percekben emberhátrányba került a gárda, viszont ez nem törte meg a lendületüket, a 17. percben Kamara, majd 8 perccel később Mikautazde volt eredményes, s így hiába játszottak 10 emberrel, az előny már náluk volt szűk fél óra játékot követően (2–0). A zöldek aztán a 35. percben csak gólra váltották emberelőnyüket (2–1), és nem sokan gondolták volna, hogy ez volt akkor a rendes játékidő utolsó találata, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadásban úgy tűnt, elmennek a tizenegyespárbajig a felek, de a 117. percben a Saint-Étienne csatára, Wadji betalált (2–2), ezzel a Metz a jövő évtől újból a másodosztályban fog szerepelni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában