FIBA Európa-kupa

8 órája

Achim: A Kalev volt a jobb csapat

A váradiak vezetőedzője sportszerűen elismerte az észt csapat fölényét a január 8-i, szerda esti hidegzuhany után.

Fotó: csmoradea.ro

Jósa Attila

Mint arról beszámoltunk, a Nagyváradi VSK U kosárlabdacsapata 76–83-as vereséget szenvedett hazai pályán a FIBA Európa-kupa M csoportjának 3. fordulójában. A BC Kalev elleni összecsapást követően Cristian Achim csalódottan nyilatkozott: „Ez egy olyan mérkőzés volt, ahol az ellenfeleink minden szempontból felülmúltak minket. Az egyetlen kivétel a büntetődobások terén volt, ahol jobbak voltunk. Intenzitásban, ütközésekben és különösen a hárompontos dobásokban fölénk kerekedtek. A különbség a hárompontos vonalon dőlt el. Ez részben a mi edzés nélküli időszakunk következménye, de ez senkit sem érdekel, és nem is lehet mentség a számunkra. A csoport és a tabella szempontjából egyedül az eredmény számít. Egy mai győzelem számunkra csodával ért volna fel, de ez nem következett be. Ezzel szemben az észt csapat kiváló mérkőzést játszott. Nagyon jó védőik vannak, és rendkívül hatékonyan játszanak. Gratulálok nekik!” 

A Vörös Oroszlánok trénere kiemelte, hogy a csapatának most össze kell szednie magát, és idegenben kell kompenzálnia a Nagyvárad Arénában elszenvedett vereséget.

Folytatnunk kell, meccsről meccsre kell haladnunk. Világos, hogy ez a Kalev elleni mérkőzés rendkívül fontos volt számunkra a csoport szempontjából. Nem tudom, hol, de egyértelmű, hogy valahol idegenben vissza kell hoznunk a ma este elvesztett pontokat. Majd meglátjuk. Ahogy már mondtam, továbbra is mérkőzésenként fogunk haladni.” A következő fordulóban a Nagyváradi VSK U a francia Dijon otthonában lép pályára, de előtte a Nemzeti Ligában a Bukaresti Steauával is megküzd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!