Keleti Ágnes – Az életigenlés örök szimbóluma

Jósa Attila 

Keleti Ágnes, a magyar tornasport kiemelkedő alakja, 1921. január 9-én született Budapesten, Klein Ágnes néven. Kislányként rendkívüli kézügyességgel rendelkezett, valódi művészlélek volt. Apja csellistának szánta, mivel gyermekként a komolyzene vonzotta, és Bartók Béla volt a kedvenc zeneszerzője. Ám mivel mozgékony gyerek volt, kifejezetten zavarta, hogy a csellózáshoz mindig ülnie kellett. Emellett volt egy kilenc évvel idősebb lánytestvére, és apja mindenáron fiút várt. Mivel ez nem sikerült, ő mégis fiúnak tekintette, így a család élete a zene mellett aktívan telt: nyáron hegyet másztak, eveztek, úsztak, télen pedig síeltek. A fiatal lány igazán gondtalan életet élt. A háború azonban mindent felforgatott. El kellett adni a csellóját, jöttek a németek, és a család szétesett. Apja nem tért vissza Auschwitzból. Anyja és nővére túlélte a borzalmakat, őket Raoul Wallenberg mentette meg a németek elől. A holokauszt idején hamis papírokkal bujkált, bár neve már korábban Kleinről Keletire változott, hogy teljes biztonságban legyen, Juhász Piroskaként először háztartási alkalmazottként, majd szűcssegédként dolgozott. Bár munkaadóit nem érdekelte, hogy zsidó, a háború borzalmait is túl kellett élniük. 

A tornasportot 18 évesen kezdte, pedig manapság már ekkor visszavonulnak a tornászlányok. Akkoriban más világ volt, és mivel az alapok megvoltak, sőt, tehetséges is volt, gyorsan fejlődött. Még a háború alatt is, amikor csak tehette, elment az erdőbe, és ott titokban edzett. Nem akarta, hogy bárki is lássa, hogy „Juhász Piroska” milyen jól tornászik. A háború után visszatért a tornához, és 1946-ban megnyerte első magyar bajnoki címét. Az 1948-as londoni olimpián már a siker kapujában állt, de végül a lelátóról kellett végig néznie, ahogy a magyar válogatott – egy óvás nyomán – ezüstérmet szerzett. Egy szerencsétlen baleset után az egyik utolsó edzésen elszakította az ínszalagját, és így esélye sem volt versenyezni. 

A legnagyobb sikerek

A mai női tornászok között szinte példa nélküli, hogy valaki 31 évesen aranyérmet nyerjen egy olimpián, de az 1950-es és 1960-as években a tornászok jellemzően idősebbek voltak, gyakran 20-as éveik közepén vagy végén versenyeztek, és az előadásmód inkább művészi és elegáns volt, mint akrobatikus. Az 1970-es években a szovjet és a román tornaiskolák elkezdték fiatal korban versenyeztetni tornászaikat. A kisebb testalkat előnyösnek bizonyult az ugrások, forgások és egyéb technikai elemek kivitelezésében. A túl korai specializáció gyakran vezetett testi és lelki sérülésekhez, de erre a nemzetközi tornászsport csak 1997-ben reagált érdemben azzal, hogy megemelte az olimpiai és világbajnoki részvétel korhatárát 16 évre. Keleti Ágnes az 1952-es helsinki olimpián, 31 évesen, négy érmet szerzett: egy aranyat talajon, egy ezüstöt a kéziszercsapat tagjaként, valamint két bronzot felemás korláton és a csapatversenyben. Az 1956-os melbourne-i olimpia előtt ismét megsérült Keleti jobb bokája, részleges szakadás történt, ami miatt fájdalmat érzett a talajt éréskor. Az orvosi felügyelet és kezelés mellett folytathatta a felkészülést, de egy edzés során majdnem az orosz katonák áldozata lett. Egy tankokkal körülvett sportcsarnokba sikerült bejutnia, és amikor éppen edzésbe kezdett volna, egy golyó pár centivel a feje mellett fúródott a falba. A portás rémülten figyelmeztette, hogy azonnal távozzon, ha szeretne élni. 

Közel sem volt biztos, hogy részt tudnak venni az olimpián. Végül, számos megpróbáltatás után, vonattal eljutottak Prágába, majd hatnapnyi repülőút után érkeztek meg Ausztráliába. Nővére már kilenc éve Sydneyben élt, így lehetősége volt meglátogatni őt. Az olimpiai versenyek során Keleti képes volt elfeledni az otthoni borzalmakat és a politikai történéseket, és mikor a versenyek elkezdődtek, mindig sikerült megnyugtatnia magát. Szerinte ez volt a sikerei titka. 

A tornaszámok közül a talajgyakorlat volt a kedvence, hiszen egykori csellistaként különleges élmény volt számára, hogy komolyzenére végezhetett gyakorlatokat. Ráadásul még a koreográfiát is ő készíthette el. A melbourne-i olimpiai játékokon szerzett négy aranyérem után nem tért haza Magyarországra. Ahogyan mondta, nem bírta elviselni a kommunizmust. Az ígéret földjén Keleti Ágnes alig több mint egy évet töltött Sydneyben, de hamar rájött, hogy nem Ausztrália lesz az új otthona. Néhány hónapnyi ott-tartózkodás után egyértelművé vált számára, hogy nem találja meg itt a helyét. Először egy gyárban kapott munkát, ahol lemezjátszó-alkatrészeket kellett összeszerelnie, de a munkatársak hamar szóltak neki, hogy ne dolgozzon olyan lelkesen. Ekkor kezdett rájönni, hogy innen távoznia kell, de azt is tudta, hogy a kommunista Magyarországra nem térhet vissza. Közben azonban belépett az életébe a szerelem. Megismerkedett gyermekeinek apjával, Bíró Róberttel, aki újságíróként dolgozott. Közösen döntöttek úgy, hogy Izraelben kezdik új életüket. Izraelben Keleti Ágnes nemcsak hogy beilleszkedett, hanem aktívan hozzájárult a tornasport elindításához is. Mivel Izraelben akkor még nem létezett tornasport, ő maga kezdte el az alapokat. Testnevelő tanárként kezdett el dolgozni, és az első lépésként saját pénzéből vásárolta meg a tornaszereket. Csak ezután kezdhette el a tornatanítást. Rövid időn belül a helyi főiskola is felfigyelt rá, és felkérték a tornatanszék vezetésére, ahol huszonkét éven át dolgozott. 

Keleti Ágnes sosem az anyagiakban keresett motivációt, hanem a sport iránti szeretetében és a világ felfedezésében. A nyolcvanas évek elején először látogatott haza Magyarországra, és a rendszerváltás után is rendszeresen hazatért, hogy otthon töltse a nyarait. Hiába a kor, élete tele volt vitalitással és életkedvvel. Mikor arról beszélt, hogy egy-két nyújtógyakorlatot még bármikor meg tud csinálni, nevetve hozzátette, hogy a spárga már csak melegítőben megy, de hamar elfárad. A múltban mindig aktív volt, nem hagyta ki, hogy elmenjen úszni, vagy megnézzen egy színházi előadást, de az évek múlásával már a kellemes séta vagy egy finom sütemény jelentette számára a kikapcsolódást. 

Amikor a Nemzet Sportolói közé elsőként választották, rendkívüli öröm töltötte el. Bár a kitüntetés jelentős anyagi elismeréssel is járt, számára mindig is a világ megismerése és az élmények felfedezése volt a legfontosabb. Életét számos megpróbáltatás árnyékolta be, mégis megőrizte derűs, mosolygós és pozitív személyiségét. A nehéz időszakokról így emlékezett vissza: 

Az egykori legendás tornász – akinek egyik fia Magyarországon él – pár évvel ezelőtt végleg Budapestre költözött. Az Élet Menetének 2019-es rendezvényén ő gyújtotta meg a holokauszt áldozatainak emlékére felállított óriásfáklyát. Századik születésnapján Orbán Viktor magyar, illetve Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is felköszöntötte. Keleti Ágnes 2025. január 2-án, 103 éves korában hunyt el Budapesten. Halálával a világ legidősebb olimpiai bajnokát veszítettük el, aki nemcsak sportolói eredményeivel, hanem emberi tartásával és életszeretetével is példát mutatott mindannyiunk számára. Emlékezetét számos kitüntetés és elismerés őrzi. Tagja volt a Magyar Sport Hírességek Csarnokának, a Nemzetközi Női Sport Hírességek Csarnokának, és beválasztották a Nemzetközi Zsidó Sport Hírességek Csarnokába is. Élete és pályafutása azt bizonyítja, hogy a kitartás, az elszántság és az élet szeretete képes legyőzni a legnagyobb akadályokat is.