A csúcs közelében: Détári és a be nem teljesült ígéret

Jósa Attila 

Détári Lajos 1963. április 24-én született Budapesten, gyermekkorát egyszerű körülmények között töltötte, napjait legszívesebben a közeli Aszfaltútépítő sporttelepén múlatta. Tehetségére hamar felfigyeltek, és a Budapesti Honvéd utánpótlásába került. A felnőttcsapatban mindössze 18 évesen, 1981-ben debütált, egy évvel később pedig már stabil kezdőjátékosként számítottak rá. Détári vezéregyéniségként irányította a Honvédot 1984 és 1986 között, amely ebben az időszakban sorozatban háromszor nyerte meg az NB I bajnoki címét. Mindhárom idényben ő lett a magyar élvonal gólkirálya is, ami különösen ritka bravúr egy középpályástól. Hét szezont töltött el Kispesten, 134 bajnoki találkozón 72 gólt szerzett. 

Teljesítménye felkeltette a nagy európai klubok figyelmét. A Barcelona érdeklődése komoly volt, egy olyan lehetőség, amely, ha megvalósul, talán egészen más irányt ad a karrierjének. Végül azonban az áhított átigazolás nem valósult meg, és Détári 1987-ben a német Eintracht Frankfurt csapatához szerződött, akkori sajtóértesülések szerint 3,6 millió márkáért. Már az első idényében kiváló teljesítményt nyújtott: 11 gólt szerzett a bajnokságban, a Német Kupa döntőjében pedig az Eintracht 1–0-ra győzött a VfL Bochum ellen, a mérkőzés egyetlen gólját Détári szerezte egy látványos, távoli szabadrúgásból. A találkozót övező érdeklődés nagyságát jól jelzi, hogy a Magyar Televízió élőben közvetítette az összecsapást – egy olyan korszakban, amikor még a legfontosabb nemzetközi kupameccsek is csak ritkán kerültek képernyőre. 

Döme mindössze egy szezon után 18 millió márkáért a görög Olympiakosz Pireuszhoz igazolt. A Juventus állítólag 12 millió márkát ajánlott érte, de a Frankfurt végül a görögök jóval kedvezőbb ajánlatát fogadta el, amelyből a korabeli hírek szerint 11,1 millió márkát kapott a német klub, míg 6,9 millió márka jutott a magyar félnek – vagyis a kispesti egyesületnek és az akkori szabályozás értelmében az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH). Mai árfolyamon számolva a Frankfurt nagyjából 1,8 millió eurót fizetett Détáriért, majd egy évvel később mintegy 8 millió eurón osztozott a magyar féllel az Olympiakosz rekordösszegű ajánlata révén. Görögországban két szezont töltött az Olympiakosz Pireusz színeiben. Bár bajnoki címet nem sikerült nyernie, a csapattal elhódította a Görög Kupát, miközben több mint harminc gólt szerzett. Látványos megoldásainak köszönhetően gyorsan a szurkolók kedvencévé vált, népszerűsége pedig máig töretlen: az athéni stadionban a mai napig saját, névre szóló széke emlékeztet az ott töltött időszakra. 

Az 1990/1991-es idényt Détári már a világ akkor legerősebb bajnokságában, az olasz Serie A-ban kezdte, miután a Bologna 13 millió márkát fizetett érte. Détári remek formában kezdte a bolognai időszakát, teljesítményére pedig gyorsan felfigyeltek a legnagyobb olasz klubok is. Az akkoriban sikert sikerre halmozó AC Milan, valamint az újjáépülő Juventus is komolyan érdeklődött iránta. A Milanban épp megsérült a holland Ruud Gullit, Arrigo Sacchi vezetőedző pedig Détárit jelölte meg ideális helyettesként. A magyar középpályás úgy érezte, a Milan már egy kész csapat, amely szinte hibátlanul működik, ezzel szemben a Juventus épp formálódóban volt, és számára vonzóbbnak tűnt az a lehetőség, hogy aktív részese lehessen egy új nagycsapat felépítésének. Détári végül a Juventus mellett döntött, ám ahogy később kiderült, „két szék közül a földre esett”. A következő idényt megelőző nyári szünetben meghívást kapott a Juventus amerikai túrájára, ahol több mérkőzésen is pályára lépett a zebracsíkos mezben. A torinói klubnál azonban időközben edzőváltás történt, és az új vezetőedző, Giovanni Trapattoni a szigorú légiós kvóta miatt a két német világbajnokot, Jürgen Kohlert és Stefan Reutert részesítette előnyben. 

Döme 1992-ben átigazolt az Anconához, ahol 11 gólt szerzett. Legemlékezetesebb mérkőzését az Internazionale elleni 3–0-s győzelem alkalmával aratta 1992 decemberében, ahol Zenga, majd a cserekapus Abate is tehetetlen volt a magyar játékos zsenialitásával szemben. Az Ancona az idény végén kiesett a Serie A-ból, Détári pedig általános meglepetésre hazaigazolt és a Ferencváros labdarúgója lett, de mindössze négy hónap után (13 mérkőzés, 1 gól) visszatért Olaszországba, és a Genoában folytatta a pályafutását. Az olaszoknál mindössze 8 mérkőzésen lépett pályára, ezt követően Svájcba szerződött, ahol két évet töltött a Neuchâtel Xamax csapatánál. Egy bajnoki bronzérem mellé a bajnokság legjobb játékosának is megválasztották, ahogy később Ausztriában is, miután a Sankt-Pölten a 33 éves labdarúgóért is hajlandó volt kifizetni 250 ezer svájci frankot. Détári 1999-ben tért haza újra, s a BVSC-ben játszott, majd Dunakeszire igazolt. Levezetni még visszament az osztrákokhoz, az Ostbahn XI csapatához, amikor a nagy terveket szövögető Bihar FC megkereste ajánlatával. 

Détári Nagyváradon 

Bár eredetileg játékos-edzőnek szerette volna megszerezni Détárit a váradi klub 2000 szeptemberében, az egykori klasszis nem állt kötélnek és ragaszkodott ahhoz, hogy kizárólag a kispadról irányítsa a csapatot. A klubot abban az időszakban vette át Vízer László, a hosszú távú cél pedig az élvonalbeli szereplésben volt meghatározva. A váradi szurkolók soha nem látott számban látogattak ki az első edzésre, amelyet Détári irányított. A bemutatkozás is jól sikerült, 2000. szeptember 16-án a Bihar FC 1–0 arányban győzött a Szörényvári Drobeta ellen, 6000 néző előtt. 

A magyarországi és romániai sajtó érdeklődését is felkeltette Döme váradi szerepvállalása, a Nemzeti Sportot a patinás napilap jelenlegi főszerkesztője, Szöllősi György tudósította az eseményről, aki megállapította, hogy „a találkozó színvonala felvette a versenyt egy-két magyar elsőosztályú mérkőzéssel”, egyben kiemelte azt a hatalmas népszerűséget, melynek Döme Váradon örvendett: „Az új edző szombaton a mérkőzés után alig tudott elszabadulni a sporttelepről, a több tucatnyi autogramkérő kisgyerek gyűrűjéből és az őket körülvevő hatalmas tömegből”. A sikeres debütálás ellenére Détári mindössze 8 mérkőzésen dirigálta a Bihar FC-t. Nagybányán ült utoljára a kispadon 2000. november elején, A találkozót a hazaiak nyerték 1–0-ra, a meccset követő sajtótájékoztatón Détári bejelentette, hogy távozik. 

A Kispest vezetőedzőjeként 2002 februárjában tért vissza Váradra, a feszült hangulatú „barátságos” mérkőzést a Bihar FC nyerte 3–1-re, tíz évvel később pedig a Ferencváros trénereként látogatott ki a Bodola Gyula Stadionba Jenei Imre társaságában, a Bihar FC–Slatinai ALRO mérkőzésre. Trénerként jóval szerényebb sikereket könyvelhetett el: tizenkét év alatt tizenkilenc csapat irányítását vállalta el, ám egyik klubnál sem töltötte ki teljes szerződését. A nemzeti válogatott mellett Bozsik Péter segítőjeként dolgozott 2006-ban, azonban a Málta elleni, történelmi vereséggel zárult Európa-bajnoki selejtezőt követően az ő megbízatása is véget ért. 

A címeres mezben 

A magyar válogatottban 1984-ben mutatkozott be, Svájc ellen. Ugyanebben az évben, október 17-én, a rotterdami, emlékezetes 2–1-es magyar győzelemmel záruló Hollandia–Magyarország világbajnoki selejtező 26. percében szerezte meg első válogatott gólját. Pályafutása során összesen tizenhárom alkalommal talált be a nemzeti csapat színeiben. A legszebb, s egyben a magyar válogatott történetének egyik legemlékezetesebb gólja 1987. május 17-én született: a lengyelek ellen, szinte az alapvonalról csavart be szabadrúgásból. Az 1986-os mexikói világbajnokságon Mezey György irányítása alatt szereplő magyar válogatott meghatározó tagja, irányító középpályása volt. Mindhárom csoportmérkőzésen pályára lépett, és ő szerezte a Kanada elleni találkozón a magyar csapat – mindmáig – utolsó világbajnoki gólját. A 61-szeres válogatott, hétszeres világválogatott Détári Lajos 2013-ban megjelent önéletrajzi kötetének beszédes mottója is ehhez a mexikói szerepléshez kapcsolódik: „Nem akarok úgy meghalni, hogy én lőttem az utolsó vb-gólunkat!”