Siker

Tegnap, 11:09

Országos ezüst a Crișul U16-os vízilabdázó lányainak

A bajnokság negyedik, záró tornáját április 12-én, szombaton rendezték a nagyváradi Crișul Uszodában.

Országos ezüst a Crișul U16-os vízilabdázó lányainak

Forrás: Crișul SK

Jósa Attila

Az U16-os országos női vízilabda-bajnokság ezüstérmese lett a Nagyváradi Crișul csapata. A bajnokság negyedik, záró tornáját április 12-én, szombaton rendezték a nagyváradi Crișul Uszodában. A házigazdák előbb 13–11-re legyőzték a Bukaresti Dinamót, majd szoros mérkőzésen 12–10 arányban alulmaradtak a Bukaresti 1. Számú Sportiskolával szemben. 
Külön említést érdemel, hogy a piros-kékek keretében mindössze egy játékos volt a 2008-as születésűek, vagyis a hivatalos korosztályba tartozók közül, míg a többiek egy vagy akár két évvel fiatalabbak voltak. Az éremátadó ünnepségen a díjakat Matei Alexandru, a Román Vízilabda-szövetség elnöke, valamint Goina Cosmin, a Crișul vízilabda-szakosztályának felelőse adta át. A végső rangsorban a Bukaresti 1. Számú Sportiskola végzett az első helyen, a Nagyváradi Crișul a másodikon, míg a harmadik helyet a Bukaresti Dinamo szerezte meg. 
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a női vízilabda Nagyváradon több mint 15 évvel ezelőtt indult útjára, és klubunk mindig is támogatta a női szakágat. Továbbra is egyenlő esélyeket biztosítunk lányoknak és fiúknak egyaránt, abban a reményben, hogy központunk minél több sportolója viszontlátható lesz városunk felnőttcsapataiban is. Gratulálunk a lányoknak, az edzőknek, és köszönjük a szülők támogatását” – nyilatkozta Pető Dalma igazgató. 

A Crișul kerete:

Cereușenco Anna, Lascău Ayana, Munteanu Maia, Suciu Daria, Cereușenco Valeria, Bănaru Sofia, Molnár–Vincze Lilith, Sava Vanessa, Dumitru Sara, Gribonos Aleksandra, Muntean Maya, Gordan Bianca, Dorszonski Dóra, Miklovits Nikolette, Ilyés Renáta.

Edző: Sava Dorin

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában