„A kultúra nem tart meg minket, ha elhagyjuk”

Ciucur Losonczi Antonius

Ünnepi beszédében Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet: az elmúlt trianoni évszázadban sokszor beárnyékolódott, sőt, végveszélybe került életünk és megmaradásunk: a határon kívül rekedteknek a kisebbségi lét, a kis hazában élőknek a nemzetrontó politika gyakori előretörése miatt. Különböző nemzet-, társadalom- és gazdaságpolitikai áramlatokban éltük az életünket, de egy nagy közös megtartóerőnk mindig volt, ez pedig a kultúránk. 

A honatya szerint jelen pillanatban minden szereplő adott, és a maga helyén teljesíti is azt, amit szükséges. Történelmi hagyományaink, kulturális örökségünk nem egy mellékes ügy, mint ahogy azt sajnos sokan gondolják és hirdetik. Ha a neoliberális, materialista közgazdasági gondolkodást nézzük, akkor az nem szereti az úgynevezett „puha" mutatókat. Ami nem mérhető, nem modellezhető, matematikai képletekkel nem írható le, azt nem tartja fontosnak. Pedig tudjuk és tapasztaljuk is, hogy az értékalapú gazdálkodásnak nem csak fizikai, hanem lelki és szellemi haszna is van. Márpedig az emberiség sajátossága, hogy nem csak fizikális, hanem lelki és szellemi szükségletei is vannak. És ha ezeket is megfelelő módon táplálja, csak akkor tud fenntartható és jól működő társadalmakat, valódi közösségeket kialakítani. Ezért kimondottan fontos, hogy kultúránk minden egyes elemére erőforrásként tekintsünk.

Vitányi István hangsúlyozta: amikor a magyar országgyűlés törvénybe foglalta nemzeti összetartozásunkat, akkor a korábbi, természetes állapotot igyekezett helyreállítani. Az elmúlt bő egy évtizedben ugyanakkor olyan döntések születtek, melyek által az utódállamokban és Magyarországon még őszintébben és büszkébben élhetjük meg magyarságunkat, együvé tartozásunkat. 

Megjegyezte: sokszor rosszallóan, negatív töltéssel idézzük azt mondást, hogy összenő, ami összetartozik. A mi esetünkben azonban ez a legtermészetesebb építő folyamat alapja, és ehhez hozzátartozik az, hogy évről-évre minden januárban közösen szavaljuk, énekeljük a Himnuszt. Nemzeti imánkat ünnepelve új erővel, egymás közelségét és partnerségét érezve, arról újra és újra meggyőződve haladunk tovább az új esztendőben is. Ez igaz a politikára, mindazokra, akik hivatásuknak választották egy-egy térség vagy települési közösség képviseletét, napi ügyeinek intézését. Ebben a munkában vesznek részt intézményeink, a gazdasági élet szereplői, a szolgáltató szektor és a civilek, akik nap mint nap, sok esetben a szabadidejüket sem kímélve tesznek hozzá komoly erőt és energiát ahhoz, hogy kultúránk és nemzetünk éljen és gyarapodjon. Ők azok, akik értik azt, és minket is folyamatosan szembesítenek azzal, amit Andrásfalvy Bertalan, a rendszerváltás utáni első szabadon választott kormány kultuszminisztere úgy fogalmazott meg, hogy a hagyomány és a kultúra nem tart meg minket, ha elhagyjuk. „Ezért kell nagy erőkkel azon dolgoznunk, hogy a kialakított keretek ne maradjanak üresen. Most, amikor már második, sőt lassan harmadik éve küzdünk a pandémia közösségromboló hatásával, még több erőt kell fektetnünk közösségeink megerősítésébe. Az a lelki erő, amit a közösségi lét és a mindannyiunkat büszkévé tevő saját értékeink jelentenek, mindenképpen szükséges ahhoz, hogy minden tekintetben gyarapodó, gazdagodó, a polgárainak biztonságot adó állam és nemzet maradhassunk” - hangsúlyozta a fideszes képviselő.

A Magyar Kultúrért-emlékplakettet vehetett át Szabó Ödöntől, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökétől Puskás Miklós margittai zenetanár, kórusvezető, Béres Csilla, a Nagyváradi Művészeti Líceum klasszikus canto szakos tanárnője és Barabás Imre, református főgondnok, magyarkakucsi szervező. Magyar Kultúrért Díjban részesült Gellért Gyula ny. református esperes, az érmihályfalvi római katolikus Jubilate Deo kórus és a micskei Görböc Néptáncegyüttes. Életműdíjat kapott Tóth István nagyváradi fotóművész.