Halpusztulás

2024.10.09. 08:14

Újabb szennyezés a Pece-patakban

Fotó: Körösök Vízügyi Igazgatóság/Facebook

ERDON-összeállítás
Az áprilisi két szennyezést követően most újabb esetre lettek figyelmesek a váradi lakosok, a Pece-patak ezúttal is megtelt elpusztult halakkal. Az egyik közelben lakó hétfőn este a Facebookon tett közzé egy bejegyzést, amiben leírja, hogy a Pece vizében és a part menti növényzet között elhullott halak és kétéltűek láthatóak, ami arra utal, hogy a patak ismét szennyezett lett. Kedden a Körösök Vízügyi Igazgatóság és a környezetvédelmi őrség szakemberei is a helyszínre érkeztek, hogy kiderítsék, mi történt. A helyszíni vizsgálat szerint a halak több napja elpusztultak, mert már bomlásnak indultak. A vízből körülbelül 30 kilogrammnyi haltetemet emeltek ki az Auchan bevásárlóközpont és az állami egyetem melletti híd közötti szakaszról.
Az értesítést követően a Körösök Vízügyi Igazgatóság munkatársai kimentek a helyszínre. Jelenleg az ellenőrök vizsgálatokat hajtanak végre, a laboratórium munkatársai pedig a Pece-patakból vesznek vízmintát több pontról” – nyilatkozta kedden délután Anca Mihociu, az igazgatóság szóvivője.
Szintén az igazgatóság értesítette a Nagyváradi Vízműveket is, akik szintén vizsgálatokat folytatnak. A szennyezés forrása még nem ismert.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában