2021.08.21. 15:00
Hiába a tiltakozás, el kell altatni a tündéri alpakát
Egy londoni bíróság szerdán elutasította az állatvédők beadványát, amellyel a betegnek minősített alpaka, Geronimo elaltatását akarták megakadályozni.
Forrás: Shutterstock / illusztráció
Fotó: Shutterstock
A nyolcéves Geronimo elaltatását a brit környezetvédelmi minisztérium rendelte el, mivel
Az állaton elvégzett tesztek azt jelezték, hogy szarvasmarha-tuberkulózissal fertőződött meg. Az alpaka elaltatása ellen 130 ezren tiltakoztak írásban.
A londoni Legfelsőbb Bíróság szerda délután elutasította a sürgős végzés iránti kérelmet, egyúttal leszögezte, jogi úton nincs remény arra, hogy megváltoztassák a korábbi ítéletet, amely elrendelte az állat elaltatását.
Geronimo a nyugat-angliai Wickwarban, egy farmon él. Gazdája, Helen Macdonald minden követ megmozgatott az állat érdekében, és a most született bírósági döntés ellenére is azt állítja,
Meg fogja akadályozni, hogy a farmjára kiszálló illetékesek elaltassák.
Mint hangsúlyozta: nem bűnöző, nem szegi meg a törvényt, de tesz róla, hogy ne tudják végrehajtani az ítéletet.
Macdonald és az ügyét támogató állatvédők szerint a betegséget megállapító két teszt hibás volt.
Egy új, pontosabb vizsgálat elvégzését azonban a tárca elutasította.
holott volt már rá több precedens, hogy olyan fertőzöttnek vélt állatot altattak el, amelyről a boncolás aztán kiderítette, nem volt beteg – közölte a BBC News nyomán az Origo.
Bulvár-celeb
- A miskolci adventi villamos nyolcadszor is Európa legszebbje lett
- Házi hajpakolás konyhai alapanyagokból? Lehetséges!
- A kínai HMPV-vírus megjelent hazánkban is, súlyos tüdőgyulladást okozhat a betegség
- Előrejelzések szerint 2025 az egyik legmelegebb év lesz
- Tilla: volt, hogy azon gondolkodtam, hogy lehetne az enyém egy-egy tárgy (videó)