döntés

2020.01.01. 08:34

Phenjan új fegyver kifejlesztésével fenyegetőzik

Észak-Korea nem mondhat le jövendő biztonságáról egyszerű gazdasági előnyökért cserébe – mondta az ország vezetője.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy önös érdekből megmakacsolta magát a nukleáris fegyverekről kezdett tárgyalásokon, és közölte: országa rövidesen új hadászati fegyvert fog bemutatni a világnak, amellyel fokozza elrettentő erejét az amerikai „gengszter stílusú” szankciókkal és nyomással szemben.

Kim az állampárt központi bizottsága előtt helyi idő szerint szerdán elmondott felszólalásában nem jelentette ki nyíltan, hogy Észak-Korea nem folytatja a leszerelési tárgyalásokat, hanem azt magyarázta, hogy az ország elrettentő ereje fejlesztésének mértéke az Egyesült Államok viselkedésétől függ.

Észak-Korea nem mondhat le jövendő biztonságáról egyszerű gazdasági előnyökért cserébe, miközben fokozódnak vele szemben az ellenséges akciók, és nő a nukleáris fenyegetettsége – jelentette ki.

Hozzátette, hogy „a jelen körülmények között nincs értelme, hogy egyoldalúan tartsuk magunkat a vállalásunkhoz”, vagyis az atomkísérletek és az interkontinentális ballisztikus rakéták fejlesztésének felfüggesztéséhez. Az Egyesült Államok hadgyakorlatokkal és új szankciókkal válaszolt – érvelt.

Az amerikai elnök Kim beszéde után néhány órával megjegyezte, hogy az észak-koreai vezető bejelentése ellenére bízik Kim Dzsong Un atomfegyver-leszerelési szándékában.

„Aláírtunk egy szerződést, amely az atomfegyver-leszerelésről szól. Ez volt az első szakasz, ez Szingapúrban történt. Úgy gondolom, hogy (Kim) olyan ember, aki tartja a szavát” – jelentette ki Donald Trump újságírók előtt, mielőtt floridai nyaralójában részt vett az újévi ünnepségen.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak adott interjújában úgy reagált, hogy reméli, Észak-Korea nem fog kipróbálni „egy új hadászati fegyvert”. „Reméljük, hogy Kim elnök más irányt vesz... Reméljük, hogy Kim elnök jó döntést fog hozni, a békét és a felvirágzást választja a konfliktus és a háború helyett” – mondta.

Dél-Korea szerdán felszólította Észak-Koreát, ne hajtsa végre az „új hadászati fegyverrel” kapcsolatos beígért kísérletet, mondván, hogy egy ilyen lépés nem segítené az atomfegyverek leszereléséről és a Koreai-félszigeti béke megteremtéséről folyó tárgyalásokat.

A dél-koreai újraegyesítési minisztérium közleményében hangsúlyozta: figyelmet szentel annak a ténynek, hogy Észak-Korea nem jelentette be az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások végét, és reményét fejezte ki, hogy „jelentős eredmények” érhetők el a tárgyalások mielőbbi megtartásával.

Az észak-koreai atomfegyverek leszereléséről szóló tárgyalások zsákutcába jutottak, miután Kim Dzsong Un és Donald Trump 2019 februárjában Hanoiban tartott második csúcstalálkozóján a két vezető nem tudott megállapodni Phenjan leszerelési intézkedéseiről és az amerikai szankciók enyhítéséről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában