erőfitogtatás

2021.01.13. 10:35

Kim Dzsong Un nagyobb nukleáris elrettentést sürgetett

Az észak-koreai vezető a legerősebb katonai képességek kiépítését is fontosnak tartja.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető országa katonai képességeinek kiépítését és nagyobb nukleáris elrettentést sürgetett a Koreai Munkapárt VIII. kongresszusának zárónapján – közölte szerdán a KCNA állami hírügynökség.

„Mindent meg kell tennünk a nukleáris elrettentés további növelése érdekében miközben kiépítjük a legerősebb katonai képességeket” – idézte Kimet a kommunista állam hírügynöksége.

A pártkongresszus hétfőn választotta meg a Koreai Munkapárt új főtitkárává Kim Dzsong Unt. A szakértők szerint a nagyrészt szimbolikus jelentőségű lépés célja, hogy jobban bebetonozza Kim egyeduralmát. A tisztség betöltetlen volt a 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il halála óta.

Kim Jo Dzsong – Kim Dzsong Un – húga, aki maga is magas tisztséget tölt be a pártban a Központi Bizottság tagjaként szerdán élesen bírálta a dél-koreai hadsereget, amiért hírt adott arról, hogy vasárnap késő este Phenjan belvárosában katonai díszszemlét tarthattak. A KCNA-nak nyilatkozva kijelentette, hogy ez Szöul „ellenséges hozzáállását” mutatja északi szomszédjával szemben. Kim Jo Dzsong nem sokkal azt követően nyilatkozott, hogy Mun Dzse In dél-koreai elnök újévi beszédében ígéretet tett, áttörést fog elérni a megfeneklett nukleáris leszerelési tárgyalásokban.

Megfigyelők szerint Kim Jo Dzsong gyakorlatilag a második számú vezető testvére mellett, és nyilatkozata, amelyben semmibe vette Mun párbeszédet sürgető törekvéseit, bizonyítja szerepét a rezsimben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában