nagy segítség

2021.09.02. 12:32

Grezsa István: az óvodák közösségi teret is teremtenek a településeken

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program két ütemében 38,5 milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert.

Az óvodák, a gyermeknevelés biztosításán túl, közösségi teret is teremtenek a kisebb településeken – jelentette ki Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a felvidéki Csallóköznádasdon, ahol átadta a program keretében felújított helyi óvodát csütörtökön.

A miniszteri biztos az átadón mondott köszöntőjében rámutatott: tisztában vannak vele, hogy egy kisebb lélekszámú településen egy kisebb költségvetésű probléma megoldása is nagy segítség lehet, annál is inkább, mert ezeken a helyeken az óvoda, azonfelül, hogy nevelést és biztonságot nyújt a gyermekeknek, egy megtartó, közösségi tér is a „nagy családként” élő helyiek számára.

„A célunk itt is az – mint mindegyik hasonló intézmény esetében – hogy a gyerekek magyar nyelven és európai szinten kaphassanak nevelést” – mutatott rá Grezsa István. Hozzáfűzte: bíznak benne, hogy a magyar óvodában nevelt gyermekek magyar iskolába kerülnek, és magyar nyelven fejezik be felsőfokú tanulmányaikat is, ami a magyar identitás megtartása mellett azzal is hozzájárul a közösség fenntartásához, hogy az emberi erőforrást is biztosítja számára.

A zömmel magyarok lakta Csallóköznádasdon csütörtökön átadott intézmény egy óvodai csoportnak, mintegy 21 magyar gyereknek tud kiemelkedő színvonalú elhelyezési és oktatási lehetőséget biztosítani. Az intézmény felújítása során az egykori iskolát és óvodát korszerűsítették, átépítették. Az egyházközség tulajdonában és fenntartásában lévő óvoda így egy 450 négyzetméteres épületben működik majd. A felújítást 35,5 millió forinttal segítette a magyar kormány.

Délután Grezsa István még egy másik, teljesen új bölcsődét is átad a Felvidéken, Bátorkeszin. Az ottani intézmény – amely a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház fennhatósága alá tartozik majd – 24 gyermek befogadására alkalmas, két bölcsődei csoportnak ad helyet. Az alapiskola tőszomszédságában megvásárolt telken felépült 515 négyzetméteres intézmény a magyar kormány 282 millió forintos támogatásának köszönhetően épülhetett meg.

Az óvodafejlesztési program keretében az egész Kárpát-medencét tekintve 179 új intézmény építését, illetve 713 intézmény felújítását vették tervbe. Ezen belül a Felvidéken 33 új óvoda és bölcsőde épült vagy épül, illetve 132-őt újítottak fel vagy fognak felújítani. A Felvidéken nagyrészt már csak a teljesen új intézmények átadása van hátra, ezek közül négyet még szeptemberben, a jövő héten adnak át.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében, illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda- és bölcsődefejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés. A program két ütemében 38,5 milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert Kárpát-medence-szerte. A program a tervek szerint 2022 végéig fejeződik be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában