Botrány a Jobbikban

2022.05.30. 18:23

Jakab Péter leszámolna a puccsistákkal

A párt elnöke feljelenti Potocskáné Kőrösi Anitát, aki a kiszivárgott információk szerint a puccs élére állt – írja a Magyar Nemzet.

A Jobbik elnökeként csak egy helyes döntést hozhatok: a mai napon elnöki kötelességemnél fogva, őrködve a párt törvényes működése felett, feljelentést teszek hűtlen kezelés, illetve hanyag kezelés kísérlete miatt, egyúttal a párt etikai bizottságánál kezdeményezem Potocskáné Kőrösi Anita kizárását a Jobbikból

– írja a Magyar Nemzet Jakab Péter legújabb közösségi média-bejegyzése nyomán. A Jobbik elnökének elmondása szerint nem engedheti el a füle mellett, hogy „az az ember, aki elnyerte a bizalmamat, visszaél a hatalmával és csődbe vinné a Jobbik alapítványát”.

A szebb éveket is megélt párt elnökének nyilatkozata különösen érdekes annak fényében − amiről a Magyar Nemzet korábban már beszámolt −, hogy óriási botrány van a Jobbikban, hiszen többen is fellázadtak Jakab Péter és kabinetfőnöke, Molnár Enikő ellen. Jakab állítólag már nyíltan kimondta, hogy puccsot készítenek elő ellene, sőt már írásban is megfogalmazta a lemondását.

Kiszivárgott információk szerint a puccs élére – Jakab Péter megdöbbenésére – Potocskáné Kőrösi Anita állt.

A Jobbik elnöke egyelőre nem reagált a sajtó megkeresésére. A bejegyzésében most azt írta, a sajtónak a kérdésben nem is fog nyilatkozni.

Kocsis Máté reagált Jakab Péter Facebook-posztjára.

A Fidesz frakcióvezetője azt írta közösségi oldalán:

Értjük, hogy Péter bevallja végre, hogy a pártja törvénytelenül működik, de ennek a kis Erőszak Tódornak nem az erőszakba fulladó jobbikos disznótorok törvényessége felett kellene őrködnie inkább? Potocskánét most hirtelen csak azért jelenti fel, mert az nem akarta tovább védeni a védhetetlent. Szánalmas, gyáva alak, és ezen a fekete bőrkabát vagy egy fejére húzott krumpliszsák sem változtat. A végjátékot figyeljék!

Borítókép: Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 23-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában