Szigorítások

2023.04.23. 13:39

Ezt lehet tudni a legújabb, tizenegyedik szankciós csomagról

Az Európai Unió megpróbálja tovább szigorítani az elmúlt évben bevezetett szankciókat – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Képviselők az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2023. április 17-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Julien Warnand

Az Európai Unió számos, Oroszországon keresztül érkező árura vonatkozó tilalmat fog javasolni, amivel megpróbálják szigorítani az elmúlt évben bevezetett szankciókat, illetve azok végrehajtását – írta meg a Bloomberg hírügynökség.

A javaslatokat ismerő személyek szerint a tranzittilalom számos technológiára és egyéb árura, köztük több járműtípusra is kiterjedne, de nem minden terméknek tiltanák meg, hogy Oroszországon keresztül jussanak el harmadik országokba.

Moszkva eddig több, szankciókkal sújtott technológiával kapcsolatban tudta kijátszani a korlátozásokat – ismerteti a Magyar Nemzet

Sajtóinformációk szerint Lengyelország, Észtország és Litvánia azt szorgalmazta, hogy az EU vezesse be az Oroszországon keresztül történő tranzittilalmat az olyan áruk és technológiák esetében, amelyeket Oroszország hadiipari, légi és űrkutatási ipara használhat, valamint az olyan termékek esetében, amelyek hozzájárulhatnak Moszkva ipari kapacitásának növeléséhez.

A javasolt új szankciócsomag, amely az EU 11. szankciója lenne Oroszország 2022. februári ukrajnai inváziója óta, a tartályhajókat és olyan hajókat is célba vehetné, amelyek nem kapcsolják be a mozgásuk nyomon követését lehetővé tevő navigációs rendszereket.

Az EU végrehajtó szerve által összeállított csomag fő célja a kiskapuk bezárása és a meglévő korlátozások kijátszásának kezelése lesz, többek között a harmadik országokban működő vállalatok által.

További részletek IDE kattintva olvashatók.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában