Jobb helye is lehetne az apródnak!

2023.06.17. 08:00

Az adakozásra és a fenntarthatóságra hívja fel a figyelmet négy szervezet karitatív kampánya

"Jobb helye is lehetne az apródnak" elnevezéssel az adakozás és a fenntarthatóság fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Posta, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken indult közös karitatív kampánya - tájékoztatták a szervezők közös közleményben az MTI-t.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az év végéig tartó akció ideje alatt az otthon összegyűlt aprópénzt a szervezetek által felállított gyűjtőpontokon lévő perselyekbe lehet bedobni. Ezeket az MNB visszavezeti a pénzforgalomba, az ellenértékét a gyűjtésben részt vevő szervezetek kapják meg, támogatva így azok közhasznú munkáját.

"Jobb helye is lehetne az apródnak, mint otthon a kisasztalon vagy az autóban, esetleg egy befőttesüvegben gyűjtve" - hangsúlyozták.

Azt írták, a nehéz sorsú gyermekek és családok támogatása mindegyik szervezet számára kiemelten fontos, reményeik szerint az év végéig tartó összehangolt kampány felerősíti Lao-ce minden időben fontos üzenetét: "aki kapni akar, az tanuljon meg adni".

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója kiemelte: 

ha minden család csak néhány kallódó érmét visz el a postára és dob be a perselybe, olyan jelentős adomány gyűlhet össze, amiből sok rászoruló családnak tudunk ételt, otthont és esélyt adni.

Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, azzal, hogy az ország minden pontján ott vannak, lehetőségük van a társadalom szélesebb rétegeihez szólni, összefogásra, segítésre buzdítani.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alelnöke rámutatott arra, hogy ez a kampány szép példája az összefogásnak, ami minden eredményes karitatív tevékenység alapja.

Az MNB kiemelt társadalmi felelősségvállalási célja a lakosság pénzügyi ismetereinek, tudatos pénzhasználatának erősítése, és a fenntartható gazdálkodás hangsúlyozása. A most induló együttműködéssel az otthon gyűjtögetett vagy kallódó érmék visszakerülnek a gazdasági körforgásba és egyben karitatív célokat is szolgálnak - áll a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában