Átfogó vizsgálatra lenne szükség

2024.03.04. 21:34

A gyermekbántalmazási ügyben ki kell terjeszteni a vizsgálatokat

Nem elég a 2011-es bejelentés körülményeit megvizsgálni a bicskei gyermekotthonban történt bántalmazással összefüggésben, a vizsgálatot visszamenőleg ki kell terjeszteni az 1990 és 2010 közötti időszakra is – hangsúlyozta Wintermantel Zsolt. A Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője a Fővárosi Közgyűlés bicskei gyermekbántalmazás ügyében felállított eseti bizottságának hétfői alakuló ülésén beszélt erről.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője szerint 1990-ig visszamenően kell vizsgálni a bicskei gyermekotthonban történt gyermekbántalmazást

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

A kormánypárti politikus a vitában úgy fogalmazott: nem tud érdemi munkát végezni a bizottság, ha nem tárja fel a korábbi időszakot. Szavai szerint „a meglévő iratok átnézése nem elé”, mert a bizottság feladata megtudni mindent, amit eddig nem tudtunk a gyermekbántalmazási ügyről. Éppen ezért ki kell terjeszteni az ügyben meghallgatandók körét, és be kell hívni mindazokat, akik információval szolgálhatnak arról, hogyan lehetett több évtizeden keresztül az intézmény vezetője egy ilyen aljas bűnöző.

KISS László; CSERDINÉ NÉMETH Angéla
Kiss László (DK), a III. kerület polgármestere nem vizsgálná a baloldali politikusok felelősségét a gyermekbántalmazási ügyben
Fotó: Soós Lajos / Forrás: MTI

A baloldal nem vizsgálná a 2010 előtti időszakot

Wintermantel Zsolt az ülést követő sajtótájékoztatóján kiemelte: a gyermekotthon igazgatója ellen már 2006-ban panasz érkezett a fővároshoz, ám ez az irat már nem áll rendelkezésre. Ez a tény pedig a képviselő szerint még inkább indokolja a személyes meghallgatásokat a korábbi időszakból. Arra hívta fel a figyelmet: 

a bizottsági ülésen ugyanakkor az 1990 és 2010 közötti időszakot nem kívánták vizsgálni, nem fogadták el, hogy hallgassunk meg olyan személyeket, akik az akkori időszakról információval rendelkezhettek,

 jelezve: a testület elutasította a bővítésre vonatkozó módosító indítványt. Kiss László (DK), a bizottság elnöke az ülésen arról beszélt, hogy az igazgató elleni 2006-os panasz nem gyermekvédelmi bejelentés volt, nem tudni, milyen tárgyban született, de azt a levéltártól igyekeznek visszaszerezni. Kijelentette: 

semmilyen érdemi információ nincs, amely azt mondaná, hogy 2011-et megelőzően bárki tudhatott ilyen eseményekről, ugyanakkor arra kérte a főjegyzőt, hogy tovább folytassa a vizsgálatot a megelőző évekre vonatkozóan is.

Fontosnak nevezte, hogy azokat hallgassák meg, akiktől érdemi információk kaphatók az intézmény működésével kapcsolatban.

Többeket meghallgatnak a gyermekbántalmazási ügy kapcsán

Az ülést követő sajtótájékoztatóján Kiss László közölte: az elfogadott határozat szerint a bizottság meghallgatásra hívja a 2011-ben hivatalban lévő főjegyzőt és aljegyzőt, a főváros oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi főosztályának akkori vezetőjét, valamint gyermekvédelmi osztályának vezetőjét és a 2011-es kommunikációs igazgatót. 

Meghallgatják továbbá Tarlós István főpolgármestert, Csomós Miklós korábbi oktatási és kulturális főpolgármester-helyettest, Bagdy Gábor korábbi főpolgármester-helyettest, valamint Nagy Gábor Tamás korábbi bizottsági elnököt is. 

A meghívottak írásbeli tájékoztatást és konkrét kérdéseket is kapnak a felkészüléshez – fűzte hozzá.

Azt szeretnénk, hogy a fővárosi önkormányzat hozzájáruljon olyan gyermekvédelmi jelzőrendszer működéséhez, amely érdemi, a jelenleginél hatékonyabb, és megakadályozza, hogy hasonló eseménysor valaha is megtörténjen

– hangsúlyozta Kiss László.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában