Összenő, ami összetartozik

2025.01.04. 19:40

Így dolgozik össze Gyurcsányékkal Magyar Péter (videó)

Már ősszel elkezdődött a Tisza Párt és a DK színjátéka.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

A Tisza Párt és a DK képviselői negyven alkalommal szavaztak együtt az új Fővárosi Közgyűlés első három ülésén tavaly, de Budapest 2025-ös törvénytelen csődköltségvetésének elfogadása szintén Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc összebútorozásának eredménye, amelyhez a végjátékot Karácsony Gergely szokásos áldozati alakítása nyújtotta – írja a Metropol alapján a Magyar Nemzet.

GYURCSÁNY Ferenc
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 
Fotó: Purger Tamás / Forrás: MTI

A lap szerint

 már az októberi alakuló ülés előtt megkezdődött a Tisza Párt és a DK láthatóan megtévesztő színjátéka, amikor zárt ajtók mögött tartottak rejtélyes találkozókat, limonádézgatás közben köthettek alkukat. 

Ez köszönt vissza Kiss Ambrus és a főpolgármester-helyettesi poszt kapcsán, amely ügyben Karácsony végül Magyar Péterék elképzelését valósította meg. Így ugyan főpolgármester-helyettes nélkül működik a város, de Kiss igazgatóként Karácsony mellett maradt, és legalább gond nélkül, bagatell tiszás látványmódosítással átment Karácsony csődköltségvetése a közgyűlésen.

Azzal, hogy a Tisza Párt Gyurcsányékkal együtt megszavazta Karácsony csődköltségvetését, Magyar Péter a dollárbaloldal felé tett gesztust Kiszelly Zoltán szerint.

Hogy gesztust tett a DK, azaz Gyurcsány felé, az azt jelenti, hogy a dollárbaloldal szavazóinak azt üzeni: Igen, számíthattok ránk. Most ugyan egy lépés távolságot kell tartanom tőletek, mert nem akarok úgy járni, mint Vona Gábor vagy az LMP és a többiek. Hiszen Magyar tudja, hogy addig lesz sikere a szavazói között, amíg nem árul egy gyékényen Gyurcsánnyal. Ha felvállaltan tenné ezt, akkor elveszítené a »rendszerváltó« szavazóit, azok visszamennének a kutyapárthoz, a Momentumhoz vagy a Mi Hazánkhoz

– mondta a Századvég politikai elemzési igazgatója a Mandinernek.

A teljes cikkért KATTINTSON.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában