7 órája
Szijjártó Péter: az Európai Uniónak ki kell törnie a nemzetközi elszigeteltségből (videó)
Az Európai Uniónak ki kell törnie a nemzetközi elszigeteltségből, ugyanis kizárólag így nyerheti vissza a nemzetközi versenyképességét, s ezért fontos lenne a szorosabb kapcsolatok kiépítése a délkelet-ázsiai országokkal is – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter arról számolt be a brunei kollégájával közös sajtóértekezletén, hogy diplomáciatörténeti eseményről van szó, mivel még soha nem látogatott a délkelet-ázsiai állam külügyminisztere hazánkba.

Diplomáciatörténeti pillanat: Szijjártó Péter fogadta Brunei külügyminiszterét
Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala
Szijjártó Péter kifejtette, hogy Brunei a világpolitikai és világgazdasági szempontból is növekvő jelentőségű régiója egyik rendkívül fontos szereplője, ráadásul az ország most koordinátori szerepet lát el az Európai Unió és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) közötti együttműködésben.

Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala
Rámutatott, hogy a világgazdaság fejlődésének súlypontja egyre inkább kelet felé tolódik, miközben az EU, szavai szerint, az elmúlt években súlyosan elszigetelődött.
Az Európai Unió súlyosan elszigetelte magát a világpolitika és a világgazdaság legnagyobb szereplőitől. (…) Elszigetelte magát az Egyesült Államoktól azzal, hogy Donald Trump elnököt versenyben szidták az európai politikusok, elszigetelte magát a kínai gazdaságtól az elektromos autóiparra kivetett vámokkal, elszigetelte magát Oroszországtól a háború kapcsán folytatott álláspontjával, illetve elszigetelte magát a jövő kontinensétől, Afrikától is azzal, hogy mindenfajta, úgynevezett progresszív elvárásokat társított a gazdasági, pénzügyi együttműködéshez
– sorolta.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy az EU-nak nagy szüksége van kitörni ebből az elszigeteltségből, ugyanis kizárólag így nyerheti vissza a nemzetközi versenyképességét.
Aláhúzta, hogy ezért Magyarország a tavalyi soros EU-elnöksége alatt nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy mihamarabb létrejöhessen a partnerségi és együttműködési megállapodás Bruneivel, illetve sikerüljön kimozdítani a holtpontról a szabadkereskedelmi tárgyalásokat az ASEAN-nal.
Az Európai Unió sajnos eddig sikertelen volt a nagy gazdasági együttműködések és nagy kereskedelmi együttműködések felépítésében, s ennek az az oka, hogy a kereskedelemmel össze nem illő kérdéseket próbáltak állandóan összekeverni a kereskedelmi együttműködésekkel
– vélekedett.
Tehát a különböző progresszív, liberális, woke ideológiához kapcsolódó kérdések összekeverése a kereskedelemmel sajnos odavezetett, hogy nagy kereskedelmi megállapodásokat az Európai Unió nem igazán tudott kötni az elmúlt időszakban. Ezen mindenképpen változtatni kell
– tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta, hogy ha másképpen nem, akkor először a kétoldalú kapcsolatokat kell építeni Magyarország és Brunei között.
„Itt elsősorban az energiahatékonyság, az élelmiszeripar, az orvostechnológia és a klímaváltozás elleni küzdelem területére fókuszálunk. Emellett megkezdődött az ösztöndíj-együttműködésünk is, és az első brunei hallgatók elkezdik a tanulmányaikat ösztöndíjjal a magyarországi egyetemeken” – mondta.
Végül pedig rámutatott, hogy azért is nagy jelentősége van az együttműködésnek, mert
Brunei is része a nemzetközi béketábornak, és ugyancsak azt az álláspontot képviseli, hogy a fegyveres konfliktusokat diplomáciai úton kell megoldani.
Egyetértettünk abban is, hogy Ukrajnában sincs megoldás a harctéren. Az ukrajnai háborút is kizárólag tárgyalásokkal, diplomáciai úton lehet megoldani, hiszen minél tovább zajlik ez a háború, annál többen halnak meg és annál nagyobb lesz a pusztítás
– tudatta a tárcavezető.
„Ezért közösen támogatjuk a békeerőfeszítéseket, támogatjuk a béketárgyalásokat, és támogatjuk azt, hogy a nemzetközi politikai élet végre visszatérjen a kölcsönös tisztelet talajára” – fűzte hozzá.