3 órája
Zelenszkij erőszakkal küldi a halálba az ukrán férfiakat
A kegyetlen emberrablásokat a TCK, vagyis a területi toborzó és a szociális központ vadászai végzik. Az országban elfogytak az önkéntesek, ezért Zelenszkij erőszakkal küldi az embereket az értelmetlen háborúba.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök
Forrás: POOL/AFP
Fotó: Jutin Tallis
A mai Ukrajnában a legnagyobb félelmet egyetlenegy szó tudja kiváltani, az pedig nem más, mint a TCK. Még az orosz rakéta, a dróntámadás vagy éppen maga Putyin neve sem vált ki Ukrajnában annyi félelmet, mint a TCK, vagyis a területi toborzó és szociális központ – írja a Magyar Nemzet.

Fotó: Narciso Contreras / Forrás: Anadolu via AFP
A TCK egyenruhásai ugyanis az új kaszt a kelet-európai országban, akik a törvények felett állnak, és akik élet-halál urai.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szabad kezet adott számukra a törvénytelen akciókban. A TCK-t két dologra is használja a hatalom: az egyik a pénzkereset, a másik pedig a hadsereg feltöltése „ágyútöltelékkel”, vagyis kényszersorozott civillel.
Aki nem akar bevonulni, annak fizetnie kell: egy elfogás után gyakran 6000 dollárnak megfelelő összeget is ki kell csengetni azért, hogy szabadon engedjék áldozatukat. A pénz egy része pedig egyenesen az ukrán államfő irodájában landol. Volt kormánypárti képviselők szerint Zelenszkij környezete éves szinten 2–4 milliárd dollár bevételhez jut a váltságdíjakból. Ilyet talán a kolumbiai drogkartellek banditái vagy a szomáliai kalózok csinálnak manapság. No meg az öltönyt hírből sem ismerő Zelenszkij TCK-ja, mely sokszor egész egyszerűen péppé veri áldozatát.
A TCK-t az ukránok Gestapónak és NKVD-nek „becézik”, akik terrort alkalmaznak a civilek ellen. Azon férfiak pedig, akiket még nem soroztak be, vagy nem menekültek el Ukrajnából, három éve ülnek bezárva lakásaikban, attól tartva, hogy egyszer valaki rájuk töri az ajtót. Több százezer ember lett lelki beteg, nem beszélve arról, hogy az országban emiatt megnőtt a férfiak körében a daganatos megbetegedések száma is. Ezen a videón például Dnyipróban rabolnak el valakit az utcáról.
Ukrajnában általános a felháborodás amiatt, hogy a kollektív Nyugat, melyben a 2014-es puccs alatt még annyira bíztak az emberek, engedi ezt az embertelenséget.
A jogvédő szervezetek is hallgatnak.
A nép ugyan még retteg a retorzióktól, azonban már kezd kinyílni a szeme, hogy itt valójában nem a demokrácia elhozataláról van szó, hanem a totális kisemmizésről, majd pedig a vágóhídra küldésről. Ezt ugyanis nem lehet másképp nevezni, mint vágóhíd.
A háborúpárti nyugatiak kivégeznek egy egész generációt az illegálisan hatalmon lévő Zelenszkijen keresztül. Persze Brüsszelnek az sem jelent problémát, hogy félreértelmezi az ukrán alkotmányt, melynek értelmében nem az elnök, hanem a parlament legitim.
A lényeg, hogy minél tovább tartson az értelmetlen öldöklés.
A vadászat mindenütt zajlik: a templomokban, az üzletekben, az utcákon, de még a tömegközlekedési eszközökön is. Addig nem engedik tovább a járművet, amíg leszállásra nem kényszerítették az azon utazó hadköteles férfit. Az emberrablások az eddig békén hagyott Kijevbe is elkezdtek begyűrűzni. De csak a külvárosba. A delegációk által gyakran látogatott központi városrészben nincs háború és nincs toborzás sem. Az alábbi felvételen Kijevben szed le a TCK a rendőrséggel közösen egy utast a buszról.
További részletek és videók ide kattintva találhatók.