Teljes kudarc

2025.04.14. 19:32

Befuccsolt blokád: a tüntetők is unták a Momentum szánalmas akcióját

A hidak után most a Parlament épületét akarta blokád alá vonni a Momentum, de csak néhány lézengő ember volt a helyszínén. Ezzel a szánalmas akcióval a Momentum ismét nevetségessé tette magát.

Befuccsolt blokád: a tüntetők is unták a Momentum szánalmas akcióját

Még a tüntetők is unták a Momentum szánalmas akcióját

Forrás: MW

Fotó: Polyák Attila

A Parlament előtt mintegy harminc ember gyűlt össze, és ekkor egyértelművé vált a Momentum aktivistáinak a száma is: 

ez nemhogy a teljes blokádhoz, de még egy nagyobb házibulihoz is kevés lenne.

Alig érdekelt néhány lézengő embert a baloldali párt blokádja a Parlamentnél
Fotó: Polyák Attila / Forrás:  MW

A kis létszámra való tekintettel úgy döntöttek, hogy a Parlament parkolójának a bejáratát állják el. Azonban még ennek az eltorlaszolása sem sikerült nekik, ugyanis a rendőrök megelőzték őket – számolt be a Magyar Nemzet helyszíni tudósítója.

A momentumosok teljes kudarcba fulladt kísérlete után, hogy blokád alá vonják a Parlamentet, egy tüntetést hívtak össze. Nagyobb sikert azonban láthatóan ezzel a próbálkozással sem arattak – jelentette a lap helyszíni tudósítója.

A Parlamentnél délután öt óra után nagyjából százötven ember lehetett, de sok volt köztük a turista.

A parányi tüntetés utóéletéről, Szabó Bálint botránypolitikus trombitajátékáról a Magyar Nemzet részletes tudósításában olvashat, a lézengő emberekről készült fotógalériát pedig ITT nézheti át.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában