2023.09.25. 14:38
Pár napig még lehet jelentkezni a roncsautóprogramra
Azok a váradiak, akik meg akarnak szabadulni régi autójuktól úgy, hogy egy kis pénzt is kapjanak érte, szeptember 29-én 23.59 óráig beiratkozhatnak a helyi roncsautóprogramba.
![](https://cdn.erdon.ro/2023/09/nPNOczApcnsEWpd3Xk_l9wZLAQAwMBTt93WcIYoLPL0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzliYjE2OWQ0MDkxYjRiMWJiMWQ0YWY5YzZhZjA3ZDYw.jpg)
Illusztráció
BN-összeállítás
A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal közleménye emlékeztet arra, hogy a korábbi kiírásokkal ellentétben az autó után kapott pénzt nem kell egy új gépkocsi vásárlására költeni. A helyi roncsautóprogramot a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) irányítja, mely jóváhagyta a nagyváradi önkormányzat részvételét is az új projektben. Ennek keretében a 15 évnél régebbi gépkocsikat lehet kivonni a forgalomból úgy, hogy a leselejtezésért 3000 lejt kap a tulajdonos. Ebből az összegből 2400 lejt az AFM fizet, 600 lej pedig a helyi költségvetésből támogatott összeg. Az AFM 12 millió lejt hagyott jóvá Nagyvárad önkormányzata számára, ebből 5000 autót lehet kivonni a forgalomból.
Nagyváradon meglehetősen csekély az érdeklődés e lehetőség iránt, ugyanis a városháza közleménye szerint szeptember 25-ig mindössze 516 váradi személy jelentkezett rá. Az érdekelteknek regisztrálniuk kell a www.afm.ro honlapon, a „Finanszírozási programok” menüpontban, az igazoló dokumentumokat pedig a regisztrációt követően kell benyújtaniuk a Nagyváradi Polgármesteri Hivatalhoz. Fontos tudni, hogy a polgárok csak azt követően adhatják le járművüket ennek a programnak a keretében, hogy szerződést kötöttek a váradi önkormányzattal. A program ügymenete a következő: az AFM honlapján beindított felületen jelentkeznek a magánszemélyek, és a jelentkezők listáját az AFM elküldi a helyi önkormányzatoknak. A polgárok bemutatják az önkormányzatnál a jogosultságot igazoló dokumentumokat, majd megkötik a finanszírozási szerződést. Ezt követően az autót átadják egy visszavételi központnak, majd kivonják azt a forgalomból. Tekintettel arra, hogy jelenleg több mint 110.000 autó van regisztrálva Nagyváradon, a helyi közigazgatás számára fontos, hogy csökkentse a város környezetszennyezését, és hogy minél több váradi lakos részesüljön ebből a programból, zárul a hivatal közleménye.