Megbeszélés

2023.11.20. 16:13

Iohannis: Románia támogatja az Európai Unió és a Zöld-foki Köztársaság közötti kapcsolatok elmélyítését

Forrás: presidency.ro

Agerpres

Románia támogatja az Európai Unió és a Föld-foki Köztársaság közötti kapcsolatok elmélyítését - jelentette ki hétfőn a román államfő.
A Klaus Iohannis állami látogatáson tartózkodik az afrikai országban, ahol fogadta hivatali kollégája, José Maria Neves. A találkozót követő közös sajtótájékoztatón a román államfő kijelentette, hogy mindkét országban tisztelik a demokratikus értékeket, a Zöld-foki Köztársaság pedig az Európai Unió megbízható szövetségese Afrikában és a nemzetközi fórumokon.
Hozzátette, hogy a Zöld-foki Köztársaság "Afrika egyik legjobban teljesítő országa az emberi jogok és a demokratikus kormányzás terén".
Beszámolója szerint Iohannis ismertette Románia álláspontját Oroszország Ukrajna ellen indított háborújáról. Kifejtette, a katonai agresszió az afrikai kontinensre is kihat, főként az élelmiszerbiztonságot érinti. Ennek kapcsán José Maria Neves ismertette a térség regionális válságait, és a két elnök egyetértett abban, hogy támogatniuk kell a Száhel-övezet stabilitását és fenntartható fejlődését biztosító helyi erőfeszítéseket.
Klaus Iohannis úgy vélekedett, a két ország közel fél évszázados kétoldalú kapcsolata elsősorban az emberek közötti viszonyok eredménye.
A két államfő megállapodott abban, hogy elmélyíti együttműködését olyan közös érdekeket szolgáló területeken, mint a katasztrófavédelem, az éghajlatváltozás hatásainak visszaszorítása, a mezőgazdaság és élelmiszerbiztonság, az oktatás, kutatás és innováció.
A két elnök memorandumot ír alá a katasztrófavédelem, az élelmiszerbiztonság és állategészségügy, valamint az oktatás terén megvalósuló együttműködésről. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában