Jogszabály

2024.08.09. 10:04

Constantin: A tanügyminisztérium jövő héten terjeszt elő egy jogszabálytervezetet az egyetemi szexuális zaklatással kapcsolatban

Forrás: gov.ro

Agerpres

Az oktatási minisztérium az igazságügyi minisztériummal együttműködve a jövő heti kormányülésen előterjeszt egy jogszabálytervezetet az egyetemi szexuális zaklatásra vonatkozóan - tájékoztatott csütörtökön a kormány szóvivője.
Mihai Constantin a kormányülés után tartott sajtótájékoztatón elmondta, a tanügyminiszter tájékoztatta a kormányfőt az ügyben augusztus 6-án tartott tárcaközi ülés következtetéseiről. Az igazságügyi minisztérium, a belügyminisztérium és a Rektorok Országos Tanácsa részvételével ülésező tárcaközi csoport arra a következtetésre jutott, hogy az oktatási minisztériumnak az igazságügyi minisztériummal együttműködve a jövő heti kormányülésen elő kell terjesztenie egy jogszabálytervezetet.
Constantin elmondta: a tárcaközi megbeszélést követően megállapították, hogy ebben az ügyben a hatáskör meghaladja a tanügyminisztérium hatáskörét, mivel érinti a román állampolgárok alapvető jogait is, valamint a más minisztérium által kezelt munkaügyi kapcsolatokat, emiatt egyeztetésekre van szükség az igazságügyi minisztériummal.
'Két dolgot kell megvizsgálni: először, hogy milyen megoldásokat tartalmaz a Romániában hatályban lévő törvényes keret az ilyen szörnyű és elítélendő cselekmények elleni küzdelem tekintetében (. ...), és másodszor - milyen módon lehetne ezeket kiegészíteni vagy homogenizálni, hogy koherensebbé, világosabbá és könnyebben alkalmazhatóvá váljanak' - számolt be a kormányszóvivő a megbeszélés következtetéseiről.
Constantin szerint az igazságügyi minisztérium körültekintésre intett az ügyben, elkerülendő a kétszeres szabályozást.
'Az igazságügyi minisztérium csak egy óvatos ajánlást fogalmazott meg azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy ne szabályozzanak kétszeresen egy olyan dolgot, amelyet a hatályos jogszabályok már lefednek' - mutatott rá a kormányszóvivő.
Constantin elmondta: a kabinet úgy döntött csütörtöki ülésén, hogy a 2023/970-es kormányhatározat és a 2002/27-es kormányrendelet szorul módosításra, így két jogszabálytervezet kidolgozására van szükség. Az elsőt a tanügyminisztérium, a másodikat a többi illetékes tárca dolgozza ki és terjeszti elő, az igazságügyi minisztérium pedig szakértői segítséget nyújt.
A fővárosi rendőrség július végén büntetőeljárást indított a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) professzora, Alfred Bulai ellen, akit az egyetem több diáklánya szexuális zaklatással vádolt meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában