Politika

2024.08.31. 18:04

Hivatalos látogatást tett Klaus Iohannis Moldovában

Kétségbevonhatatlan Bukarest "stratégiai hozzájárulása" Moldova reformtörekvéseihez és európai integrációjához - mondta szombaton Chișinăuban tett hivatalos látogatása során Klaus Iohannis román államfő.

Forrás: presidency.ro

MTI

A román államelnöki hivatal közleménye szerint Klaus Iohannis gratulált Moldova elnökének, Maia Sandunak az európai integráció útján megtett "történelmi lépésekhez", és Bukarest ebben betöltött stratégiai szerepét hangsúlyozta. Mint fogalmazott, az elmúlt tíz évben ez volt a román külpolitika egyik legnagyobb sikere. A közös sajtótájékoztatón biztosította hivatali kollégáját, hogy Bukarest a jövőben is szilárdan támogatja Moldovát reform- és demokratizálódási törekvéseiben, a jogállam alapelveinek gyakorlatba ültetésében és az Európai Unióhoz vezető útján. Hangsúlyozta, hogy ennek előnyeit majd az oktatás, az egészségügy, az infrastruktúra és a gazdaság területén is megérzik a Romániával szomszédos ország állampolgárai.

Külön hangsúlyozta a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat és az energiaszektor területén való együttműködést. A többi között a Jászvásár-Ungheni-Chișinău gázvezeték 2021 októberi beindítását említette. Kitért az ukrajnai háború Moldovát érintő hatásaira. E téren is Bukarest támogatásáról biztosította hivatali kollégáját és felhívást intézett valamennyi nemzetközi partneréhez, hogy továbbra is nyújtsanak tartalmas és tartós támogatást Moldovának.

Maia Sandu moldovai államfő az Agerpres beszámolója szerint kiemelte, hogy Románia kulcsszerepet játszik Moldova energiafüggetlenségének megteremtésében, és megköszönte Bukarest támogatást. Emlékeztetett, hogy folyamatban van az Isaccea-Vulcanesti-Chișinău vezeték építése, és hamarosan elkezdődik a Suceava-Balti vezeték építése, melyek összekötik Moldova villamosenergia-hálózatát a románnal és az európai piaccal. Megköszönte Bukarestnek a Pruton átívelő öt új közúti híd építésében nyújtott segítségét. Románia továbbra is Moldova legerősebb nemzetközi támogatója - húzta alá. A két államfő közös nyilatkozatot is aláír a Moldova védelmi képességének megerősítését célzó kétoldalú együttműködésről.

Klaus Iohannis hivatalos látogatásának apropóját az adta, hogy Románia és Moldova is ezen a napon ünnepli a román nyelv napját. A két államfő délután Mihai Eminescu román költő chișinău-i szobrát is megkoszorúzta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában