Elnökválasztás

2024.10.21. 08:28

Ciolacu: A hadsereg modernizációja nem jelent sorkatonaságot

Illusztráció

Forrás: Facebook/MAPN

Agerpres

Marcel Ciolacu vasárnap kijelentette, ha államelnökké választják, minden energiájával arra fog törekedni, hogy Románia békében és nyugalomban fejlődjön, de ugyanakkor fontosnak tartja a hadsereg korszerűsítését és a védelmi beruházásokat is.
Ciolacu vasárnap mutatta be a parlament épületében elnökjelölti programját, ebből az alkalomból tartott beszédében kijelentette, hogy 'Románia nem fog részt venni semmiféle háborúban'. Hozzátette, az ország biztonságát 'száz százalékban' garantálja az Amerikai Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai partnerség és az ország NATO-tagsága.
'Igen, modernizáljuk a hadseregünket és befektetünk a védelmi iparba, mert ez természetes, de a hadsereg modernizálása nem sorkatonai, hanem hivatásos katonai szolgálatot jelent' - mondta a PSD elnöke.
Az ukrajnai helyzetről kijelentette, Románia békéjének biztosítása szempontjából számára létfontosságú Ukrajna támogatása. 'Nem akarunk új szomszédokat a keleti határainkon! Továbbra is támogatni fogjuk Ukrajna függetlenségét és szuverenitását. Ezzel párhuzamosan készen kell állnunk arra, hogy a háború végeztével részt vegyünk Ukrajna újjáépítésében. Románia rendkívüli pénzügyi, logisztikai és emberi erőfeszítéseket tett Ukrajna támogatására' - emlékeztetett Ciolacu.
A politikus az Amerikai Egyesült Államokkal való stratégiai partnerség kibővítését sürgette, ugyanakkor kijelentette, Románia továbbra is megbízható partner lesz az Európai Unió számára, és szükségesnek tartja, hogy Románia álláspontjára odafigyeljenek a fontos döntések meghozatalakor.
'Nagy győzelemnek' nevezte, hogy az Európai Bizottságnak első alkalommal van egy román alelnöke is, és kijelentette, hogy Románia az év végéig a schengeni térség teljes jogú tagjává válik. A sikerekhez sorolta, hogy Románia teljesítette az Amerikai Egyesült Államokkal szembeni vízumkötelezettsége eltörlésének feltételeit, és azt is kijelentette, hogy 2026-ban az ország csatlakozni fog a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD), ami beruházásokat, fejlődést és az életszínvonal emelkedését eredményezi majd.
A Moldovai Köztársasággal kapcsolatban azt mondta, Románia továbbra is 'speciális' kapcsolatot fog fenntartani keleti szomszédjával, és egyetlen járható útnak az Európa-barát Maia Sandu államfő és a chişinăui kormány támogatását tartja.
Ciolacu azt is megígérte, hogy ha államelnök lesz, minden romániai állampolgár tudni fogja, mire költi a közpénzeket. Kifejtette, elnökként a külkapcsolatokban a gazdasági érdekeket fogja előtérbe helyezni, ezért "minél nagyobb méretű" repülőgépen fog külföldi látogatásaira utazni, amelyen elférnek az 'erős gazdasági delegációk'. 'A legfontosabb romániai vállalatok vezetői mellett akarok lenni, ahogyan a fejlett országok vezetői is teszik' - mondta.
Ciolacu a kulturális és szellemi identitás megerősítése érdekében a Via Transilvanica modelljének követését ajánlja, amelynek valós gazdaságélénkítő hatása van. Ugyankkor célkitűzésként fogalmazta meg, hogy a romániai hagyományos termékek új piacokat hódítsanak meg és világszerte elterjedjenek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában