Koalíció

2024.12.10. 08:29

Bolojan: Adottak a feltételek ahhoz, hogy az Európa-barát pártok keddtől elkezdjék a koalíciós tárgyalásokat

Agerpres

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke, Ilie Bolojan szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a koalíciós szándéknyilatkozatot aláíró Európa-barát pártok kedden megkezdjék a tárgyalásokat a kormányprogramról.
A politikus a Digi24-nek nyilatkozva hétfő este kifejtette: a feleknek előbb a koalíció céljairól kell megegyezniük, utána a minisztériumok arányos elosztásában. Fontosnak nevezte, hogy mindegyik párt a legjobb szakértőit jelölje miniszternek. Ha ez nem így történik, akkor szerinte a politikusok semmit nem értettek meg az első elnökválasztási forduló eredményeiből.
Bolojan beszélt arról is, hogy az új kormányban csökkenteni kell a minisztériumok, az államtitkárok és a különböző ügynökségek számát, és a miniszterek közül kell kinevezni a kormányfőhelyetteseket is. A közpénzek pazarlásának megállítása szerinte most már elkerülhetetlen. 'Ha nem így járunk el, akkor nem értettük meg, hogy a romániaiak nem (...) nyugat-ellenesek, (...) hanem egy olyan politikai osztály ellen szavaztak, amelynek a hozzáértésében nem bíznak' - fogalmazott a PNL vezetője.
Bolojan kifejezte reményét, hogy az év végéig megalakul az Európa-barát pártok stabil parlamenti többséggel rendelkező koalíciós kormánya. Szerinte a négy párt közül egyiknek sem kellene ellenzékbe vonulnia, még akkor sem, ha netán nélkülük is meglenne a parlamenti többség. Álláspontját azzal magyarázta, hogy minél több párt vesz részt ebben a koalícióban, annál stabilabb lesz a koalíciós többség és annál több szakember közül lehet kiválogatni a minisztereket. 'A ránk váró intézkedések nem lesznek népszerűek' - figyelmeztetett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában