Elnökjelöltség

2 órája

Lasconi: Soha senki nem mondta nekem az USR-ben, hogy vissza kellene lépnem

Fotó: Agerpres

Agerpres

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi január 30-án, csütörtök este kijelentette, hogy pártjának egyetlen vezetőségi ülésén sem merült fel az államfőjelöltségtől való visszalépése.
A B1 TV-nek nyilatkozva a politikus elmondta, hogy bízik a párttársai támogatásában. „Én legalábbis eddig csak a tévében hallottam, hogy vannak, akik nem támogatnának. Soha senki nem mondta nekem, (...) hogy vissza kellene lépnem” – jelentette ki.
Szerinte furcsa is lenne, ha a párt kihátrálna mögüle, mert elnökjelöltként tavaly bejutott a második fordulóba, ami „történelmi” eredményt jelentett az USR számára.
Arra a kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja a visszalépését a független jelöltként indulni készülő Nicușor Dan bukaresti főpolgármester javára, Lasconi azt válaszolta, hogy „bármi lehetséges”. Hozzátette, hogy a következő időszakban több találkozója is lesz Nicușor Dannal.
Felméréseket fogunk rendelni, fókuszcsoportokat fogunk tartani. Nyitott vagyok a párbeszédre. Nálam mindig nyitva állt az ajtó, a kezem ügyében volt a telefon. Száz százalék, hogy újra találkozunk” – nyilatkozta az USR elnöke.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában