22 órája
Az EB előzetes értékelése szerint Románia teljesítette a mikrovállalkozások adózásával kapcsolatos mérföldkövet

Fotó: pixabay.com
Európai Bizottság (EB) március 25-én, kedden kiadott előzetes értékelése szerint a bukaresti kormány szűkítette a társasági adó alól mentesülő mikrovállalkozások körét, és ezzel teljesítette Románia harmadik kifizetési kérelmének kulcsfontosságú mérföldkövét.
Az uniós testület közleménye szerint a harmadik kifizetési kérelem összesen 74 mérföldkövéből és célkitűzéséből Románia eddig 68-at teljesített, aminek köszönhetően 2 milliárd eurót hívhat le az EU helyreállítási alapjából.
Közleményében az EB emlékeztetett arra, hogy a harmadik kifizetési kérelem mérföldkövei és célkitűzései többek között a zöld és digitális átmenettel, a fenntartható közlekedéssel, az adózással és a nyugdíjakkal, az üzleti szférával, a városi mobilitással, az idegenforgalommal és a kultúrával, az egészségüggyel, a jó kormányzással, az oktatással, valamint a hulladékgazdálkodással és az erdőgazdálkodással kapcsolatos reformokra és beruházásokra vonatkoznak.
A mikrovállalkozások adózásának reformjával kapcsolatban az EB megállapította, hogy az új romániai törvény fokozatosan szűkíti a társasági adó alól mentesülő cégek körét, igazságosabbá, egyszerűbbé és átláthatóbbá teszi a mikrovállalkozások adózását.
Az EB ugyanakkor megállapította azt is, hogy Románia nem teljesítette a 215. mérföldkövet, mert nem lépett hatályba a különnyugdíjakra fordított kiadásokat csökkentő törvény. Ezzel együtt összesen hat olyan mérföldkő szerepel a harmadik kifizetési kérelemben, amelyeket Brüsszel értékelése Románia nem teljesített megfelelően.
Az EB közölte, hogy a hat mérföldkő esetében a kifizetéseket felfüggeszti, a sikeresen teljesített mérföldkövekért pedig Románia részleges kifizetéseket kap.
Előzetes értékelését a Bizottság továbbította a Gazdasági és Pénzügyi Bizottságnak (EFC), amelynek négy hét áll rendelkezésére a véleményezéshez.