Bihar hírei

2018.11.08. 11:17

Magyarkakucson is köszöntötték a szépkorúakat

Az Úr csodásan működik – ez az egyházi ének is elhangzott november első vasárnapján Magyarkakucson, ahol ünnepi esemény zajlott az Árpád-kori református templomban: hálaadó ünnepi istentiszteleten egyházközségük időskorú tagjait köszöntötték.

Az Úr csodásan működik – ez az egyházi ének is elhangzott november első vasárnapján Magyarkakucson, ahol ünnepi esemény zajlott az Árpád-kori református templomban: hálaadó ünnepi istentiszteleten egyházközségük időskorú tagjait köszöntötték.

Hosszú évek óta mindig úgy szerveztem munkámat, hogy ha Magyarkakucson valamilyen esemény zajlott, azon én is részt tudjak venni. November 4-én, vasárnap újfent alkalmam volt ott lenni a helyi református egyházközség által szervezet ünnepi istentiszteleten, melynek keretében köszöntötték a közösség szépkorú tagjait. Kellemes meglepetésként ért, hogy a szépen rendbe tett templom és a templomkertet körülvevő kőkerítés teljesen megújult, melyet még 1943-ban építették a helybeliek. Mindez így együtt, az idén júniusban a park körül ültetett tujafákkal, mára egy igazi színfoltja a Sebes-Körös menti településnek.

Igehirdetés

A délelőtti órákban kezdődött ünnepi istentisztelet keretében Szilágyi Gyöngyi helybeli református lelkipásztor hirdette Isten igéjét. Prédikációjának alapgondolatát a Lukács írása szerinti szent evangélium 10-ik részének 38–42. közötti verséből merítette: „Lőn pedig, mikor az úton mennének, hogy beméne egy faluba; egy Mártha nevű asszony pedig befogadá őt házába”. Prédikációjának elején a lelkipásztor a legáldottabb alkalmak egyikének nevezte, amikor istentisztelet keretében tudják köszönteni egyházközségük idős tagjait. Egy emléket hozott fel, melynek lényege az időskori ember mindennapjai voltak, szólt arról, hogy milyen is az ember, amikor már elért egy bizonyos öregebb kort, de arról is, hogy sok mindent lehet tanulni tőlük, nemcsak élettapasztalatot, higgadtságot, de tanácsokat is kérhetünk tőlük. Példának hozta fel egy anyós és veje kitűnő kapcsolatát, melyet az utóbbi nagyon is értékelt. „Munkánk után belépünk egy olyan hajlékba, mely családias, ahol szeretetben lehet egymás mellett élni” – jelentette ki a vő. Sok-sok példával élt még beszédében, arról, hogy mit ér az ember, ha idős, mellyel azt emelte ki, hogy igenis értékesek az idős emberek. Arról is szólt, hogy mit ér az ember, ha gyerek, vagy fiatal. Bármiként is legyen, a családban örülnek egy gyermek születésekor, mint ahogy az unokák születésekor is, hangzott el. Meghatóan, érzésekkel telve szólt a tiszteletes prédikációja, melyet nagy figyelemmel követett a gyülekezet.

Köszöntő

Az istentisztelet keretében az egyházközség főgondnoka, Barabás Imre is köszöntötte a résztvevőket, köztük természetesen kiemelkedően a szépkorúakat. Többek között megfogalmazta: „Megint eltelt egy esztendő, egy évvel idősebbek lettünk, de sajnos kevesebben is vagyunk. Tisztelettel hajtjuk meg fejünket azok emléke előtt, akik a tavaly itt ünnepeltek velünk, de azóta eltávoztak közülünk és most fentről néznek le reánk. Ünnep ez a mai nap, mert azokat köszöntjük, akik egy hosszú élet munkáját és annak rengeteg tapasztalatát tudhatják maguk mögött. Köszöntjük most azokat, akiknek a szeretetét, gondoskodását és türelmét mindnyájan nap mint nap érezzük és éreztük. Kedves idősödő, szépkorú testvéreink. Önök nem sokat öregedtek egy év alatt, szemükben most is a szeretet, arcukon a mosoly, mely az életszeretetről árulkodik, és mindannyiukat fiatalon tartja. Nem számít az ezüstszínű haj, a ráncok, hiszen ott a mosoly, ott rejlik a szeretet, onnan belülről árad”, mondta a szónok. Hozzátette: „Ezt a kicsi települést önök hordozták (néha nagy nehézségekkel) a vállukon, nagyon nehéz munkával keresték kenyerüket, építették benne saját hajlékukat, nevelték kedves és nagyon szeretett, féltett gyermekeiket, bennünket, itt lévőket. Minden gond mellett, mellyel nap mint nap találkoznak, azt kívánom, hogy legyenek boldogok, érezzék családjuk és egyházuk megbecsülését az év minden napján, érezzék mindig, hogy szükség van Önökre. Kívánok mindenkinek jó egészséget, hosszú, békés, szeretetteljes életet, hogy a jövő esztendőben is találkozzunk mindannyian csodálatos kis templomunkban.”

Emléklapok

Ezt követően Szilágyi Gyöngyi lelkipásztor mára már felnőtt gyermekei rövid, az eseményhez kapcsolódó kulturális műsort adtak elő, majd Barabás Imre főgondnok egy humoros verset olvasott fel a nyugdíjasok mindennapi elfoglaltságáról. A továbbiakban minden szépkorúnak egy-egy nagyon szépen kivitelezett emléklapot adtak át (köztük ezen írás szerzőjének is), összesen huszonnégyet készítettek. Különböző okok miatt nem volt jelen minden meghívott, nekik a következő napokban lakásukon adják át az emléklapokat. Az ünnepi esemény szeretetvendégséggel zárult, mely az egyházközség parókiájának üléstermében zajlott, és amelyre mindenki hivatalos volt, akik részt vettek az egyházi eseményen. A vendégség keretében egy ünnepi tortával is köszöntötték a szépkorúakat.

Dérer Ferenc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!