A Szent László Napok 0. napját a kerékpárosok nyitották meg, idén is megszervezték ugyanis a már hagyományosnak tekinthető Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Két keréken határok nélkül elnevezésű biciklitúrát.
A Bihar megyei Fatemplomok Útja elnevezéssel kerékpár-túrát szervez a Bihar-úticél Menedzsment Ügynökség, együttműködve a Nagyváradi Ortodox Püspökséggel.
Két nagyváradi, Maiszter János és Vas-Klein Zsolt vállalkozott arra, hogy kerékpárral országokon átívelő túrára indulnak, melynek végcélja a franciaországi Chamonix volt. A két túrázó teljesítette a távot, Vas-Klein Zsolt már Váradra visszatérve mesélt él
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Nagyszalonta és Sarkad között biciklitúrát szervezett június 4-én, a trianoni diktátum aláírásának évfordulóján. Az EMNT partiumi régióelnöke, Nagy József Barna is a szalontai biciklizőkkel tar