Humorral átszőtt érzelmi utazás – Molnár Piroska a színpadon

Pikó Stefánia

„4000 Miles”, azaz 4000 mérföld. Ez az eredeti címe annak az amerikai kortárs darabnak, melyet az elmúlt hétvégén tekinthettünk meg Molnár Piroskával a főszerepben a nagyváradi Szigligeti Színházban. A Jaj, nagyi! Amy Herzog drámája alapján készült, aki arról ismert, hogy szeret az emberi kapcsolatokkal, megélésekkel foglalkozni. Ez igaz az Orlai Produkció által bemutatott történetre is, amelyben a nagymama (Molnár Piroska) és a hozzá hajnali háromkor betoppanó unoka, Leo (Rohonyi Barnabás) közötti kapcsolat bontakozik ki. A színpadon tulajdonképpen nem történik sok minden, a színházban, a nézőkben viszont annál is inkább.

Az eredeti cím megemlítése azért nagyon fontos, mert elképesztően találó és árulkodó. A történet, annak ellenére, hogy jócskán megvannak a mélységei, rámutat arra a képletesen értendő távolságra, ami a nagymama és az unoka között tátong, és ebből, a nézők örömére, sok-sok szórakoztató pillanat kerekedik. A kézzelfoghatóbb jelentése is megvan, hiszen Leo épp a 4000 mérföldes biciklitúra utolsó állomása előtt érkezik a nagymamájához.

A nagyi hamar rájön, nem lehet véletlen, hogy Leo nem a barátnőjéhez ment előbb, ki is húzta belőle, hogy összekaptak, nem sokkal később pedig Rebecca (László Lili) is feltűnik a színen. Amikor Rebecca kettesben marad a nagymamával, hajmeresztő sztorikat kell hallgatnia arról, hogy annak idején a férje hányszor, hogyan csalta meg, aztán hogyan tért mindig vissza hozzá. „Borzasztóan életszagú” – fogalmazott egy nézőtársam az előadás végén ezt a jelenetet emlegetve, és való igaz, eltérő részletekkel, de lényegében azonos sztorikat sokan hallhattunk már az idősebbektől. Ezeknek mindig, és ez esetben is az volt az üzenete, hogy a férfiaknak meg kell bocsátani, ők ilyenek. A huszonéves Rebecca, persze, ezt másképp gondolta. Az ilyen és ehhez hasonló egymásnak feszülésekkel a nézőtér soraiban a fiatal felnőttek és az idősek is tudtak azonosulni. Abból pedig bőven lehetett tanulni, hogy ezeknek az ellentéteknek a dacára Rebecca, de főleg Leo megtalálta a kapcsolódási pontokat a nagyijával. Bár eleinte úgy viselkedett, mint egy önfeláldozó, végtelenül türelmes és empatikus unoka, aki a szegény mamáját pátyolgatja (aki mellesleg pénzt ad neki), ahogy telt az idő, és olykor „elszakadt” a cérna, ez a dinamika megváltozott. Meg is fogalmazta, hogy úgy érzi, a nagyija többet segít neki, mint ő a nagyijának. Leo karaktere egyébként erősen emlékeztetett Holden Caulfieldre, a Zabhegyező útkereső főszereplőjére.

Egy meghitt jelenet

Hogy kellően tükrözzük azt az egyensúlyt, amit a humor és a mélységek adtak, említést tehetünk az egyik legmeghittebb unoka-nagymama jelenetről, amikor pipázgatva, meglehetősen bódult állapotban beszélgettek. Itt, szintén szórakoztató módon, megjelentek azok a határok, amiket még ebben a nem túl józan állapotban sem tudtak átlépni a karakterek. Hiszen vannak dolgok, amikről még a legjobb viszonyban lévő unokák és nagymamák sem tudnak beszélni...

És vannak olyanok is, amikről nem sikerül beszélni, mert a nagymama nem helyezte be a hallókészülékét. Leo szörnyű tragédián ment át a biciklitúra során, amikor a szeme láttára érte halálos baleset a barátját. Philip emlékét egy elferdült első kerék őrizte, amit Leo magával hozott, feltehetőleg azért, hogy a túra végén az óceánba belemártsa barátja első kerekét is a biciklitúrázók szokása szerint. Korábban senkivel sem osztotta meg, amit átélt, hiszen a balesetet követő hivatalos intézkedések után újra két kerékre pattant, és folytatta az utat. A nagyija volt az egyetlen, akinek megnyílt, de ő semmit sem hallott az egészből.

Abban biztos számos néző egyetért, hogy öröm volt megismerkedni Amy Herzog történetével, az pedig, hogy ezt egy legendás színművésszel a főszerepben tehettük meg, már csak hab a tortán!