2018.06.17. 13:32
Két keréken határok nélkül
A Szent László Napok 0. napját a kerékpárosok nyitották meg, idén is megszervezték ugyanis a már hagyományosnak tekinthető Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Két keréken határok nélkül elnevezésű biciklitúrát.
A Szent László Napok 0. napját a kerékpárosok nyitották meg, idén is megszervezték ugyanis a már hagyományosnak tekinthető Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Két keréken határok nélkül elnevezésű biciklitúrát.A résztvevők tegnap fél 10-kor indultak a nagyváradi vár udvaráról, Szent László sírjától, a cél pedig a biharkeresztesi Szent László szobor volt. Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke, az esemény szervezője elmondta: már hatodik alkalommal szervezték meg a kerékpártúrát, és nagy örömükre szolgál, hogy évről évre egyre többen vesznek részt az eseményen – ezúttal több mint százan voltak. Várad és Biharkeresztes mindig összetartozott, bár a trianoni határokat közénk tették, fogalmazott Nagy József Barna. A kezdeményezés egyik célja épp ez: felhívni a figyelmet a két település közti szoros kötelékre, emellett pedig meghívni a keresztesieket a Szent László Napokra, és felhívni a figyelmet a mozgás fontosságára, a környezettudatos életmódra.
Törő Enikő