Egy a Természettel

2021.10.11. 11:58

Elkezdődött az utolsó hét a vadászati világkiállításon

Még 4 napig várják a látogatókat a nagy sikerű Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás központi helyszínére, a budapesti Hungexpóra.

Vásárosnamény, 2021. október 9. Érdeklõdõk a regionális vadásznapon és gím-dám trófeaszemlén az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban 2021. október 9-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Vasárnap közel 45 ezren látogattak ki a Hungexpóra. Ezzel a világkiállítás központi helyszínének látogatottsága már átlépte a 472 ezret. Az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló rendezvénysorozat résztvevőinek száma pedig már 1 millió 250 ezer felett jár. A nagy sikerű Fátyol iskolaprogramban eddig már több mint 38 ezer diákot láttak vendégül. A program ma mintegy 8000 diák érkezésével folytatódik. A Jószolgálati programban már több mint 1800 belépőt igényeltek a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek.

Az utolsó héten is változatos kulturális és ismeretterjesztő programokkal várják a látogatókat a vadászati világkiállításon.

Hétfőn a Hungexpo A pavilonjának színpada átalakul, megnyitja kapuit a One With Nature Movie Theatre, ahol a világkiállításhoz köthető, különleges természetfilmeket mutatnak be. A megőrzött vadon – A Kárpát medence egyedülálló természeti csodái című sorozatban az érdeklődők megismerkedhetnek többek közt a darukkal, a kékvércsékkel, a tiszavirágokkal, a túzokokkal és a viperákkal. A Tíz park ezernyi titka című sorozatban pedig Magyarország nemzeti parkjairól tudhatnak meg érdekes információkat. Emellett kisfilmeken keresztül Sao Tomé és Príncipe, Törökország és Bulgária is bemutatkozik.

A D pavilonban 11 órától a mesterkurzusban a vizslafajták szerepelnek. Amíg 14 órától a német vizsláké a színpad, délután fél 4-től kezdődik az újabb Vadász talk show. Vágó Piros beszélgetőtársa Sándor Gyula, a TAEG Zrt. vezérigazgatója, a Soproni Egyetem docense, az OMVK kinológiai szakbizottságának elnöke, a világkiállítás vadászkutyás divízióvezetője lesz.

A színpadi programot 17 órától Bársony Bálint és zenekara Erdők, vizek zenéje című koncertje zárja.

A hagyományos vadászati módokat bemutató F pavilonban délután fél 4-kor kezdődnek az előadások. Ezeken az agarászatról, az elöltöltő fegyverekről, a solymászatról, illetve a vadászíjászatról tudhatnak meg érdekességeket a látogatók.

Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításhoz kapcsolódó kulturális fesztivál utolsó négy napja is izgalmas és tartalmas programokat kínál. Többek között változatos zenei programokkal várnak minden érdeklődőt szerdáig az Erzsébet téri Akvárium Klubba. Itt a világkiállítás nemzetközi pavilonjában kiállító országok népzenéjével ismerkedhet meg a közönség hétfő este a Dresch Vonós Quartet előadásában.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban Vadászat és vadászfegyverek Magyarországon címmel egy átfogó, eddig soha nem látott fegyvertörténeti kiállítás nyílt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum vadászati témájú műtárgyaiból.

A gyűjteményi anyaghoz mintegy negyven, vadászat ihlette alkotással kapcsolódik a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria.

Szintén a Vajdahunyad várában tekinthető meg az Iparművészeti Múzeum kerámia- és üveggyűjteményének luxusdarabjaiból összeállított válogatás Terítéken címmel, amíg a Szépművészeti Múzeum Augustin Hirsvogel vadak és szárnyasok befogását, elejtését ábrázoló ötvenhárom lapból álló üvegablakterv-sorozatát állította ki.

A Ludwig Múzeum tereiben, a Metafizikus áthatolás egy zebrán elnevezésű kiállításon közel harminc kortárs képzőművész alkotása által ismerhető meg, hogyan is gondolkodnak ma a művészek a természet és a vadászat kapcsolatáról. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a híres vadász, gróf Széchenyi Zsigmond özvegye által megőrzött fotóalbumok képanyagát állította ki, amíg az intézmény természetfotó-kiállítása az Erzsébet téren tekinthető meg, ahol a Trash Art Magyarország 2021 Magyarország vadjai tematikájú pályaművei is helyet kaptak.

A vidéki helyszínek is készülnek még izgalmas programokkal

A világkiállítás vidéki helyszínein hétfőtől is folytatódnak a különleges családi programok. Bőszénfán a Vadasparkban a Zselic nagyvadjai című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. Ugyanitt 10 órakor kezdődik a Kedvenc vadállatom című program, a vadmegfigyelés a vadasparkban óvodás és kisiskolás csoportoknak.

Vásárosnaményban a hét vendégei Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vadászai lesznek. Emellett tematikus programokat kínálnak az érdeklődőknek. Többek közözz lesz fa-, csontfaragók és vadászkésesek bemutatkozása a mesterek utcájában, a Világjáró Vadászok és a Vadász Könyvklub kiállítása, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kiállítása, Ezer arcú természet fotókiállítás, valamint dámszarvasból készült ételek készítenek.

A Hungexpóra érkezőknek továbbra is javasolják a közösségi közlekedés használatát.

Mindenkit kérnek, hogy indulás előtt a világkiállítás honlapján tájékozódjon a kijutási lehetőségekről. Az autók feltorlódásának megelőzése érdekében a rendezvény 20 napja alatt a Hungexpóra vezető Albertirsai út nem közelíthető meg személygépkocsival. A világkiállításra való zökkenőmentes kijutáshoz a fenntarthatóságot és a környezet védelmét előtérbe helyezve számos lehetőséget biztosítanak. Díjmentes a kijutás a Volánbusz által biztosított elektromos autóbusz-járatokkal, amelyek öt útvonalon közlekednek naponta 8 és 20 óra között.

Még több részlet a hétfői programokról, a belépőjegyekről és megközelítési lehetőségekről a rendezvény honlapján olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!