2010.07.15. 12:30
Perre készülnek a Delaware-be veszett magyarok családjai
<p>Jogi eljárást fontolgatnak a philadelphiai városnéző vízibusz balesetében meghalt két mosonmagyaróvári fiatal hozzátartozói, értesült a philly.com hírportál.</p>
A családokat két New York-i ügyvéd - egy magyar származású házaspár - képviseli. Az ügyvédek már többször találkoztak Magyarországon a hozzátartozókkal, és megvitatták egy polgári peres eljárás lehetőségét a Delaware folyón július 7-én történt tragédia felelősei ellen. A philly.comnak nyilatkozó ügyvéd, Peter Ronai szerint akár büntetőjogi eljárásra is sor kerülhet.
Az ügyvéd házaspár július elején Magyarországon nyaralt, és egy véletlen egybeesés folytán július 8-án, a baleset másnapján, éppen Mosonmagyaróvárra látogattak. Ekkor kereste meg őket annak a 16 éves gimnazista lánynak az apja, aki életét vesztette a városnéző vízibusz balesetében. A lány családja értesítette a tragédia másik halálos áldozatának hozzátartozóit arról, hogy jogi eljárásra készülnek.
Ronai elmondta a hírportálnak: ügyfelei nem értik, hogyan követhettek el ilyen "elkerülhető hibákat" éppen az Egyesült Államokban, amelyre Magyarországon sokan a legfejlettebb és legésszerűbben működő országként tekintenek.
A kétéltű városnéző vízibuszba, amely egyike volt a Philadelphiában népszerű, II. világháborús kétéltű katonai járművekből kialakított úgynevezett "duck boatoknak", egy 76 méter hosszú vontatott uszály ütközött néhány perccel azután, hogy a busz műszaki hiba miatt megállásra kényszerült. A vízibuszon egy 15 fős magyar diákcsoport is utazott, közülük ketten - egy 16 éves lány és egy 20 éves fiatalember - vesztek a folyóba.
Az uszályt vontató hajót vezető első tisztet felmentették hivatalából - közölte a jármű tulajdonosa, a K-Sea Transportation. A vállalat helyi idő szerint szerdán kiadott közleményében az állt, hogy a balesetek kivizsgálása idejére ez a bevett gyakorlat. A cég segítséget nyújt az első tisztnek, hogy ügyvédet fogadjon.
Steve Oravets, az egyik hajózási szakszervezet tisztviselője úgy nyilatkozott a héten a balesettel kapcsolatban, hogy az uszályt vontató hajót vezető első tiszt nem utasította a hajón szolgáló egyetlen fedélzeti matrózt: figyelje a folyót az uszályról, amelyet éppen vontattak. A szabályok szerint a hajóknak "megfelelő őrséget" kell biztosítaniuk, ám arról nincs rendelkezés, hogy ezt pontosan hogyan kell teljesíteni. A szakszervezeti tisztviselő szerint olyan tiszta időben, amilyen a szóban forgó napon volt, külön őrség nélkül is észre lehetett volna venni a folyón veszteglő vízibuszt, sőt olyan esetekben, amikor csak egy fedélzeti matróz teljesít szolgálatot, akkor biztonságosabb, ha ő is a vontató hajón marad.
A vízibusz kapitánya azt mondta a nyomozóknak, hogy akkor vették észre a feléjük közeledő uszályt, amikor az nagyjából 400 yardra (365 méter) volt tőlük. Oravets szerint ilyen távolságról az uszályt vontató hajó vezetőjének is látnia kellett a vízibuszt, de elképzelhető, hogy azt feltételezte, a jármű halad, és nem vette észre, hogy valójában egy helyben vesztegel.