2009.03.12. 10:31
Dialógus a migráció hatásairól

Nagyvárad - A Partiumi Keresztény Egyetem
Filozófia tanszéke által szervezett
Filozófiai est szerda délutáni
meghívottja Bernáth Krisztina
tanársegéd volt, aki a
migrációról tartott
előadást.

"Az időszakos migráció
hatásai a családra nézve"
címmel tartott előadást
Bernáth Krisztina, a PKE
Társadalomtudományi
Tanszékének egyetemi gyakornoka a szerda
délután szervezett legújabb
Filozófia esten. Bár a
szociológiai téma kevésbé
illeszkedett a Filozófia estek eddigi
előadásainak sorozatába, a
törzsközönség hasonló
érdeklődéssel hallgatta meg az
érdekes, vitaindító
előadást mint az előzőeket. A
megjelenteket ezuttal is Forró Enikő
köszöntötte, majd az előadó
vette át a szót, aki elsőként
bemutatta a migráció fogalmának
jelentését, formáit,
kutatásának módját, majd a
jelenség okaira, a családban
előidézett hatásaira és a
következményekre tért ki. A
jelenség romániai viszonylatban nem
elhanyagolható, hiszen az ország
lakosságának 20-25 %-a dolgozott
már külföldön, illetve a fiatalok
18-22 %-a tervezi a kivándorlást. Az erre
vonatkozó adatok egy 2007-ben, a Soros
Intézmény által végzett
felmérésből származnak,
melyek nem mindig pontosak és nem is lehetnek
azok egy nehezen mérhető
jelenségről lévén
szó.
Elhagyott gyerekek
Az országban 83 - 170 ezer gyermeket
érint a migráció, sok esetben
mindkét szülő külföldön
dolgozik. A média nem megfelelően kezeli a
témát, főleg a negatív
hatásokra fókuszál, ami
pánikkeltéshez vezethet. A
migráció hatásait a
családra nézve Bernáth Krisztina
négy szakaszban tárgyalta: a
család gazdasági helyzetének
javulását, a családszerkezet
meglazulását, a gyermeket
érintő érzelmi károkat,
és az ebből fakadó iskolai
eredmények alakulását
külön-külön szempontok
alapján vizsgálta. Az előadás
végső következtetése az volt,
hogy a migrációnak pozitív
és negatív hatásai egyaránt
vannak, azonban a társadalomra gyakorlott
hosszú távú
következményeit nem ismerjük. Az
előadást követően a
résztvevők feltehették
kérdéseiket, elmondhatták
észrevételeiket és
személyes tapasztalataikat.
Mészáros Tímea