Buzogány-Csoma István, a Nagyvárad-Bihari Unitárius Egyházközség lelkészének üzenete

A világ öntudatlan teremtményei a nagy Törvény szerint indulnak útnak, élnek és száradnak, porlanak el, hogy aztán újra életre hívja őket a Gondviselés. Csak mi, öntudattal megáldott és olykor megvert emberek állunk érthetetlenül szemben a halál tényével, a nagypénteki gyász sötétjében, és egyre csak hajtogatjuk: nem lehet… nem lehet…

Valóban nem lehet. A halál nem győzhet az élet felett. A sötétség a világosság felett. Az árny csak gonosz játék, és azt jelenti, hogy valahol fényforrás van a közelben. Csak keresni kell, akarni kell, hinni kell és kigyúl, biztosan kigyúl… mert nem hagy magunkra a mindenható Isten.

Tavaszra virrasztott a gondviselő Isten. Ébredjetek. Ébredjetek és emlékezzetek: lélekből is vagytok. Lélekből lélek, életből élet, s a lélek halhatatlan. A test megroppan, porrá lesz, elenyészik… de a lélek örökké él. Ez a mi húsvéti hitünk. Ez az a hit, amely a koporsók és sírhantok mellett is újra és újra föl kell gyújtsa bennünk a pislákoló parazsat, annak a bizonyosságát, hogy van folytatás, van élet, van tovább… ez az a hit, amely életünk golgotás völgyeiből kiemel, és visszatesz az Isten felé vezető útra. Hit, amely megtanít a kereszteken túl meglátni Istent, látni a világ világosságát.

Az első húsvét reggelén hajnalhasadtával elindulnak az asszonyok Jézus sírja felé. Még nincs bennük a húsvéti élmény, tapasztalat, a húsvéti hit. Szívükben a keserűség, a gyász fájdalma. Elvégeztetett. Jó lenne legalább a végső tisztességet megadni, illatos kenőcsökkel, balzsamolajjal bekenni a testet, aztán gyolcsba göngyölni. Útközben talán azon is tanakodhattak, vajon ki fogja elgördíteni a követ a sír szájától… és lám, amint oda érnek a sírt nyitva találják. Nincs benne Jézus teste.

Húsvét hajnalán még érthetetlen, első hallásra hihetetlen: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Elevenen él még a gyász ereje… még erőben és szavakban megfogyatkozva, a tanácstalanság és tehetetlenség fogságában, nincsenek felkészülve az örömhír befogadására.

Készen álltok-e? Ébredjetek. Az Élet legyőzte a halált. Az Élet legyőzi a halált. Készen álltok-e ebben a hitben hálát adni az életért, a lélekért.

Készen álltok-e ebben a hitben elfogadni a halált, mint életünk részét… hogy elhiggyük végre „az Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.” (Lk 20, 38)

És nem utolsó sorban készen álltok-e, arra, hogy a hogyan tovább kérdésében rábízzuk magunkat a jó Istenre, hogy ne próbáljuk emberi képzeletünk korlátjai közé szorítani az Istennel való találkozás nagy pillanatait. Inkább a megmérettetés és számot adás tükrében igyekezzünk földi életünk mind teljesebbé és értékesebbé tételére. Bizonyára jót remélünk, jutalmat a munkánk után. Hát dolgozunk is meg érte. A lehetőség erre megadatott mindannyiunknak, mert húsvét üzenetében az is benne van, hogy a felnőtté érett ember felelősséggel éli az életét. A választás szabadsága, hogy dönthetünk a jó vagy a rossz irányába indulunk el, magában hordozza a választás felelősségét is. Nyílván a ma embere azzal takaródzik, hogy a mai idők széljárásában roppant nehéz megkülönböztetni a jót a rossztól, és fordítva. Ez csak kifogás. Isten törvényei világosan mutatják az utat, csak alkalmazkodni kellene azokhoz. Isten az értelem ajándékával kiemelt teremtményei közül, hogy értsük az ő szavait, üzenetét, s ha az értelem és a szív egy ütemben szolgálja a cselekvő embert, akkor nem tévedhetünk.

Igaz, a jóért meg kell harcolni mindennap. A jóért minden nap le kell mondani valamiről. Nélkülözni kell: hiúság, kapzsiság, önzés és bosszúvágy nélküli életet kell kiböjtölni, de nem feledhetjük, hogy utunk végén nem kevesebb jutalom vár, mint „Urunk dicsősége”, és öröme.

Az út nem csak öröm és nem csak szenvedés. Nagypéntekek és húsvétok, fájdalmak és örömök, megpróbáltatások és sikerek egymást váltogatják, mint ahogy a sötétséget felváltja a fény, és a fény a sötétséget.

De végül nem győzhet a sötétség a fény felett. Nem maradhat csak a nagypénteki gyász, mert van egy állandó fény. Csak fölfele kell nézni… és ott ragyog Isten arcának világossága.

Buzogány-Csoma István,
a Nagyvárad-Bihari Unitárius Egyházközség lelkésze