Máramarosszigeti zarándoklat

A vértanú püspök, dr. Bogdánffy Szilárd boldoggá avatásának szertartása október 30-án, délelőtt 11 órától lesz a nagyváradi Bazilikában. Ünnepi szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. A boldoggá avatást Angelo Amato érsek, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa fogja vezetni.
Szombaton a kora reggeli órákban negyvenheten indultunk el Nagyváradról. Zarándoklat volt ez az út, melynek keretében dr. Bogdánffy Szilárd vértanú római katolikus püspök meghurcoltatásának egyik helyszínét, Máramarossziget város egykori hírhedt börtönét kerestük fel, melyet mára a Kommunizmus és Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeumává alakították át. A zárondoklat egyik résztvevője volt Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség vikáriusa is. Tagjai voltak a csapatnak a Máltai Szeretetszolgálat nagyváradi kirendeltségének önkéntesei, a váradi székesegyház képviseletében több fiatal és idősebb személy, valamint a Caritas Catolica munkatársai. No, meg szerénységem, az út krónikása, akinek nem volt éppen egyszerű, hogy a nap  eseményeit követve, itthon Nagyváradon ezeket összefoglalja. A zarándoklat egy újabb kezdeményezése volt a Romániai Máltai Szeretetszolgálat nagyváradi kirendeltségének, amely az elmúlt évek folyamán több kirándulást is szervezett annak érdekében, hogy minél több olyan, a magyarság történetéhez, kultúránkhoz kapcsolódó helyet keressenek fel, mely dicsőségünk egyik állomása, vagy – mint  amilyen a mostani volt – magyarságunk egyik Golgotáját jelentette.

Szatmárnémetiben

Első állomásunk, ahol megfordultunk, Szatmárnémeti volt. Az ottani római katolikus székesegház alagsorában tisztelegtünk, emlékeztünk, meghallgathattuk azt a rövid imát, melyet Fodor József vikárius tartott, fejet hajtva dr. Scheffler János egykori szatmári püspök nagysága előtt. Elhangzott, hogy dr. Scheffler  János 1948. április 9-én az egyesített Szatmári és Nagyváradi Egyházmegye püspöke lett. A román hatóság őt szemelte ki arra, hogy vezesse a pápát el nem ismerő romániai katolikus egyházat. Ő erre a felkérésre ennyit válaszolt: „Non  possum!” (Nem tehetem!) A román kormány 1948. szeptember 17-én működését felfüggesztette. A püspök 1950-ben elutasította a békepapi mozgalom megszervezését, ezért 1950. május 23-án kényszerlakhelyre Körösbányára vitték. 1952-ben  letartóztatták, és a bukaresti fogdába került. Arra próbálták rávenni, hogy Gyulafehérváron vegye át az állami egyházmegye kormányzását. Miután ezt nem  fogadta el, előbb Máramarosszigeten került börtönbe, majd a zsilavai tömlöc foglya lett, ahol 1952. december 6-án tüdőgyulladásban hunyt el. Koporsó nélküli jeltelen sírba temették, de a börtön ortodox lelkésze megjegyezte a sír helyét, és 1965 őszén csontjait titokban, útitáskájában hozta haza Galambos Ferenc nagyprépost. Hám János mellett találtak számára végső nyughelyet a szatmárnémeti székesegyház kriptájában. Boldoggá avatásának aktáit Márton Áron ügyével együtt 1996. december 6-án nyújtották be a Szentté Avatási Kongregációhoz. Arról is szólt, hogy a szentatya 2010. július 1-jén jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri Isten Szolgája, Scheffler János szatmári püspök vértanúságát. Ezzel szabaddá vált az út, hogy a Szatmári Egyházmegye vértanú püspökét a boldogok sorába iktassák, amelyre várhatóan 2011 júniusában fog sor kerülni. Minderről Fodor József beszélt az egykori püspök kriptája előtt, kihangsúlyozva a mártír püspök Scheffler János nagyságát.

Máramarossziget

Szatmári rövid sétánk után folytattuk az utat végállomásunk, Máramarossziget felé, ahová a kora délutáni órákban érkeztünk, szép város, a negyvenezer lakosa közül mintegy kilencezer magyar nemzetiségű, tudtam meg később. A város arculatára rányomta bélyegét a 19. és a 20. század elején, az Osztrák–Magyar Monarchiában kialakult építkezési stílus, újonnan épült házakat ott, ahol mi megfordultunk, nem nagyon láttunk. Láttunk viszont egy neogótikus stílusban épült református templomot. Hasonlóan szép református templomot még nem volt alkalmam látni. Utunkat az egykori börtön felé vettük. Belépőjegyek vásárlása után egy idegenvezető segítségével tekinthettünk be mindabba, ami ma a Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeuma nevet viseli. A fiatalember, aki magyarul szólt hozzánk, hosszan beszélt a börtön történetéről, úgy mint épület, de mint büntetésletöltő fegyház is. Maga az  épület 1897-ben, köztörvényes elítéltek számára épült, melyet 1948 augusztusától az akkori román hatóság politikai börtönként használt. 1950-től  kezdve Románia két világháború közötti politikai elitjét hozták ide, volt közöttük egykori miniszter, katonatiszt, történész, újságíró, görög- és római katolikus szerzetesrendek képviselői, közöttük több püspök is. Megrendítő, amit a volt börtön folyosóin, a cellákban lát az emberfia. A bejárat után ezer és ezer fénykép van a falra ragasztva. Megtudtuk, hogy ezek nem mind itt voltak bebörtönözve, de mindegyik fotó mögött egy áldozat volt, akiket az akkori rezsim pribékjei tettek el láb alól. 1955-ben, miután megkezdődtek Románia ENSZ-hez való csatlakozásának tárgyalásai, a genfi egyezmény alapján az akkori kormány politikai amnesztiát hirdetett. A máramarosszigeti politikai foglyok egy részét kiengedték, a többieket pedig más börtönökbe,  illetve kényszerlakhelyekre helyezték, a máramarosszigeti börtönt pedig átnevezték  köztörvényesnek.
A börtön  épületét 1977-ben kiürítették, de majd két évtizedig használaton kívül volt,  állapota leromlott. 1995-ben a bukaresti  Társadalmi Akadémia Alapítvány átvette, és megkezdte az egykori intézmény  emlékmúzeummá történő átalakítását. A múzeum átépítése 2000-ig tartott, a  cellákból a múzeum egy-egy terme lett, ahol először ideiglenes, majd állandó kiállítástermeket alakítottak ki. A kiállítótermek maguk a cellák, melyekből  jócskán akad a háromszintes folyosón. Bejárva a háromszintes épületet, bepillantást  nyerhettünk, milyen is lehetett itt a börtönélet. A termek némelyikében az  eredeti berendezést látjuk, másutt fotó- és plakátgyűjteményeket böngészhetünk. 

Fodor József vikárius

A börtönlátogatás  után a helyi római katolikus templomban szentmisét tartottak, melyet Fodor József vikárius dr. Bogdánffy Szilárd közelgő boldoggá avatására ajánlott fel. A maga módján egyedi egyházi szertartás volt, hiszen Máramarossziget katolikus  templomában csak nagyváradiak voltunk, mind a szentmisét tartó lelkész, mind a hallgatóság. Fodor József felelevenítette Bogdánffy Szilárd életét, hosszan beszélt az egykori főpap életéről, életének különböző stációiról, mindarról,  ami az egykori püspök életét jellemezte. Mivel az  utóbbi időben sokat olvashattunk Bogdánffy Szilárd életéről, azért még érdemes felidézni Fodor  József szentbeszédét: „Örmény származású a család, melybe Bogdánffy Szilárd  született, egykori nemesi család volt, Torontál megyében, a mostani Szerbiában született egy kicsiny faluban, Csókán. Amikor elkezdtük 1994-ben a boldoggá  avatását Bogdánffy Szilárdnak, akkor nem tudtuk, hol született, hiszen a kommunista  időkben 1963-ig a püspökség összes irattárát elvitték. Valaki azt mondta, hogy Keresztesen született, Temesvár mellett. Oda elmentünk a keresztlevelét megkapni, nem találtuk. A temesvári püspökségen átkutattuk az egész levéltárat, semmit sem  találtunk. Majd találtunk egy iratot, melyen el tudtunk indulni és eljutni oada amit ma már tudunk ról. Élet történetének feltárása most is folyamatban van, hiszen tegnap – az elmúlt hét péntekén –  beszéltem egy gyergyószentmiklósi egykori rabtársával, aki a Konstanca megyei  Capul Midián volt rabtársa, amikor a Duna-csatornát építették. Ott volt  Bogdánffy Szilárd is, kőfejtéssel foglalkoztak. A gyergyószentmiklósi idős bácsi  elmondta, hogy amikor odavitték, ott találkozott egy csont-bőrre lefogyott  emberrel, akiről megtudta, hogy katolikus pap – ő egyébként egy lakatosmesterséget  űző ember volt –, és mivel ő szabadabban mozoghatott, elhatározta, hogy ő ezt a katolikus papot megmenti. Sikerült is egy kicsit megerősítenie, majd miután 1953-ban amikor megszüntették a Duna-csatorna építését elvitték őket Nagyenyedre. Ott Bogdánffy Szilárdot  egy hatalmas terembe keült, két nagy ablakkal, ahol tüdőgyulladást kapott és meghalt”. A vikárius  még hosszan beszélt  Bogdánffy Szilárd életéről, arról, hogy mikor került Nagyváradra, további  pályafutásáról, arról, hogy 1934-ben Budapesten végezte el a teológiát, még abban  az évben szentelték fel papnak. 1947-ig Váradon szolgált, amikor Scheffler János püspök Szatmárra helyezte őt azért, hogy ott legyen mellette. Aztán így folytatta: „ A gyergyószentmiklósi bácsitól tudtuk meg, hogy temetése október 4-én, Assisi Szent Ferenc ünnepén volt, tehát ekkor temették el a rabtemetőben. Az ő  hamvait nem sikerült annak idején hazahozni, semmi ereklye nem maradt utána. Nincsenek ereklyéink tőle, de nem is az a lényeg, hanem az, hogy mi majd egy boldog avatási ünnepnek lehetünk a részesei október 30-án Nagyváradon, ami több mint 800 évvel  ezelőtt volt még városunkban, amikor Szent László királyunkat avatták boldoggá.  Ez az út, melyen ma részt vettünk, meg kell erősítsen bennünket hitünkben, hisz  az a sok fénykép, amit a börtön falain láttunk, ma már az Isten örök országába eljutva, Istennél közbenjárva imádkoznak értünk, de azokért is, akik megkínozták őket. Hát ez legyen a mi imánk, könyörögjünk, hogy mi is ilyen útra jussunk. 1994-ben indítottuk el Bogdánffy Szilárd boldoggá avatásának folyamatát” –  zárta szentbeszédét Fodor József. A templomból  kijövet még betekintettünk egy máramarosi kávéházba, aztán elindultunk  Nagyvárad felé, ahová este tíz óra körül érkeztünk meg.

 Dérer Ferenc