ERDON Helyi hírek

2010.12.28. 10:49

Díjazták a vállalkozó nőket

<p>Péntek délután gálaünnepségen díjazták azokat a hölgyeket, akik kiváló üzleti terveket készítettek az AntrES projekt keretében.</p>

Már beszámoltunk róla, hogy 12.500.104 lej összértékű volt az a program, amely több hónapon át futott, s fő célja a nők esélyegyenlőségének az előmozdítása volt, a vállalkozói életben is. A célcsoport közé 288 vállalkozó hölgy tartozott, akik fejleszteni akarják cégeiket a részt vevő régiókban (azaz a következő megyékben: Máramaros, Szatmár, Bihar, Arad, Temes és Krassó-Szörény). Az AntrES projekt interregionális koordinátora különben a Nagyváradi Egyetem Közgazdaságtan-tudományi Fakultása volt. A megvalósítások közé sorolják, hogy 100 órás kurzust tartottak a jelentkezőknek, ugyanakkor két specifikus képzést is megejtettek. Emellett tanulmányokat publikáltak a témában, valamint partnerségi hálózatokat is létesítettek – azaz kapcsolatépítésre is jó volt a program. Így például 96 partneri szerződést írtak alá helyi közigazgatásokkal, 13-at helyi szervezetekkel. Összesen 288 meghívott szakértőjük volt az akcióik során, s több száz személyt mozgattak meg.

A legjobbak

Péntek délután a nagyváradi Grand Palace étteremben díjazták azokat a képzésben részt vevő nőket, akik az illetékesek megítélésében a legjobb üzleti terveket készítették az összeállított 1800 közül. Dr. Anca Dodescu projektmenedzser, dékán a következő hölgyeknek gratulálhatott: Liliana Vintilă (III. hely, Arad, bruttó 1500 lejt kapott), Roxana Roitan (II. hely, Temesvár, bruttó 1700 lej) és Corina Meluţ (I. hely, Nagyvárad, bruttó 2000 lej). Az esemény médiapartnere az Inform Média Kft. volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!