2011.01.04. 11:35
Jóslatok: Mit mutatnak a kártyák az új évre
<p>Az idén is megkértük Szilágyi Sylvia és Hovorka Andrea nagyváradi jósnőket, hogy vessék ki a kártyákat az új esztendőre. Az alábbiakban azt olvashatják, hogy mit hoz az idei év a nők számára.</p>
Mint az eddigiek során is, a két váradi jósnő ezúttal is előrebocsátotta: az ilyen általános jóslatok nem vonatkoznak mindenkire, kivételek lehetnek, de mint tendenciák a legtöbbünk életében jelen lesznek. Azt is elmondták: összeségében kevés jót ígér a 2011. év a nők számára, az anyagi gondok alaposan rányomják a bélyegüket az életnek szinte minden aspektusára. A magánéletükben több esélyük van arra, hogy boldogok legyenek. De nézzük, pontosan hogyan is szólnak a jóslatok:
Nem lesznek csodák
„25 éves korig még elviselhetőek a feszültségek, még nem tűnik kilátástalannak a jövő, még mindenki azt hiszi, hogy megválthatja a világot, elvégez egy főiskolát és csoda történik. Az idén azonban semmiféle csodára, és legfőképpen anyagi boldogulásukat érintő csodára ne számítsanak. Egyik lehetetlen munkahelyet váltják a másikkal, a fizetés minimális lesz. Viszont a magánélet kárpótolja majd a fiatal hölgyeket, a párkapcsolatok biztosaknak látszanak, a párban élő nők még egy kicsit unalmasnak is fogják találni a 2011. évet. A magányosok nem lesznek sokáig egyedül. Két hullámban jönnek majd az ismerkedési lehetőségek. Először tavasz végén várhatnak változásokat, de nyár közepére is jeleznek a kártyák új ismeretségeket. Vannak olyan jelek, amelyek szerint a komolyabb kapcsolatok, barátságok próbaköve lesz a szeptember és az október.”
Bizonytalanság
„A 25 és 30 év közötti hölgyek legnagyobb problémája a munkahely, illetve munkahelykeresés lesz. Még azoknak a helyzete is kérdéses, akik úgy gondolják, hogy biztos állással rendelkeznek.” - mondják a jósnők. „Erre a problémára teljes nyugalommal nem is lehet válaszolni ilyen előrejelzéssel, s nagyon sok külső tényező is közrejátszhat” - állítják. „Viszont elég sok lesz a lánykérés, eljegyzés, férjhezmenetel, ám az anyagi gondok ezekkel kapcsolatban is megjelennek. Talán nem is érdemes azt kutatni, mennyire helyes vagy helytelen egy ilyen lépés 2011-ben.”
Csillagjegyek szerint
„A 30-35 év közötti hölgyek számára különböző dolgokat mutatnak a kártyák. A levegő és vízjegyűeknek talán könnyebb és érdekesebb lesz ez az év mint a többieknek. Régi ismerősök bukkannak majd fel az év folyamán. Lezártnak hitt kapcsolatok mutatnak pozitív változásokat. Két komolyabb esemény kapcsán váratlanul érdekes helyzeteket kell megoldaniuk. A tűz és földjegyűeknek viszont több, egészséggel kapcsolatos kellemetlenséggel kell majd szembesülniük. Azévet végigkíséri majd az orvoshoz járás, a kivizsgálások és kezelések sorozata. Újabb és újabb tünetek, rosszullétek ütik fel a fejüket. Ezek okát mindenképp tisztázni kell!”
Anyagiak
„A 35 és 45 év közötti hölgyek esetében egész évben az anyagi kérdések vannak előtérben. Nem is csoda, mert mindenféle rendű és rangú kiadásokban, kötelezőekben és kevésbé kötelezőekben bővelkedik az idei év. A havi számlák kifizetése is rájuk hárul, partnerük rendszerint ki akar majd maradni ezekből a problémákból. Hiába döntik el, hogy keresnek egy másodállást, mert ilyenek alig adódnak az idén. Év vége felé mutatkozik egy kis pozitív változás, úgy tűnik, addigra több lesz a bevétel és jobban be lehet majd osztani a pénzt. Magánéletüket lényegesen befolyásolja majd a hangulatuk, s nem is lesz mindig türelmük elviselni partnerük nyűgölődését. Nem mindenki fogja leküzdeni az akadályokat. A vízjegyű magányosok március táján kerülnek majd egy jó időszakba, a levegő jegyűeknek pedig ősz elején lesz alkalmuk ismerkedni.
Tartsanak ki
„A 45 és 50 év közötti hölgyek ne engedjenek saját elképzeléseikből, tartsanak ki eredeti terveik mellett. Se a család, se az ismerősök nyomására ne változtassanak. Ha valamit eldöntöttek, vigyék véghez. Legyenek makacsak, sőt, egy kicsit önzőek is, mert egy nehéz évet kell átvészelniük. Viszont ahogy ők sem szeretik, ha valaki megpróbál beavatkozni döntéseikbe, ugyanúgy ők se szóljanak bele a fiatalok életébe, úgyis mindenki a saját hibáiból tanul.”
Több munka
„Az 50 éven felülieknek sem lesz könnyű dolguk, mert a saját problémáik mellett a gyerekek gondjai is nyomasztják majd őket. Több munkát kell majd átvegyenek a fiataloktól, s az unokák körül komoly szükség lesz nemcsak a tanácsaikra, hanem a tapasztalatukra, energiájukra, s nem utolsó sorban főzni tudásukra. Magánéletük szinte nem is lesz, valósággal ki kell harcoljanak egy kis szabadidőt, pihenést, sétát. Minden házimunka várhat egy kicsit, s lelkiismeretfurdalás nélkül nézzék meg kedvenc műsorukat, kellemesen illatozó citromos tea mellett.”