Az ember, akinek "eltűnt" a bal karja

Az Érmihályfalvához tartozó Pásztorgaz tanyán él Nyéki József, aki 1989-ben elvesztette bal karját. Sőt, 1996-ban újra "eltűnt", igaz, akkor már a művégtagja... A félkezű ember valami titokzatos okból nem lehet "igazolt" forradalmár, ám fogyatékosságát évente ellenőrzik.

Bizonyára mindenki tud olyan esetet, amikor hihetetlen módon "tűnt el" valami ebben az országban. Hogy ne menjünk messzire, ott, ahol egy egész hadiflottának lába kelhet, már semmin nem lehet csodálkozni. De hallott-e már a kedves olvasó olyat, hogy valakinek kézen-közön eltűnik a bal karja? Ugye nem? Hát íme az érmihályfalvai Nyéki József története, akivel megesett, és ez még nem is az egész sztori.

A Zărandului utca mintegy 6 kilométerre van Érmihályfalva központjától, mivel valójában a közigazgatásilag a városhoz tartozó Pásztorgaz nevű tanya "fedőneve". Néhány hete tartott ott fogadóórát Nyakó József polgármester (amint arról akkor beszámoltunk), és a helyiek egyik kérése volt, hogy javítsanak az oda vezető út minőségén. Való igaz, akkor alulírott legalább kétszer érezte úgy a lépésben araszoló kocsiban ülve, hogy kész, abban a helyben beleragad a sárba. A minap már akár 40-50 km/h-val lehetett "száguldani" a földgyalu elegyengette füldúton, igaz, a javítás csak az első házakig tart. Útközben egy gyalogló férfit vettem fel, hiszen máshova nem mehetett, mint ahova és is tartottam, a Pásztorgazra. Hálásan köszönte, és mintegy ennek kinyilvánításaként szóval is tartott a pár perces úton. Nem tudta ki vagyok, csupán a kocsin lévő "Press" feliratot látva elújságolta, hogy nagyon rossz volt az út még nemrég, s bár nincs teljesen megcsinálva, már így is jobb. De lesz még jobb is, mert egy pályázat által aszfaltozni fogják. (Az Érmihályfalva-Érkörtvélyes-Penészlek közös projekt Keretében - szerz. megj.)

Végzetes lövés

Nyéki József házát nem nehéz megtalálni, az egykori "pikét" szembe szomszédja - tekintettel a határ közelségére, régebben határőrséget állomásoztattak a Pásztorgazon. A 43 éves Nyéki József a tanyán született, kezd története elmesélésébe vendéglátóm, miután feleségével betessékeltek szerény házukba. Szülei is tanyasi emberek voltak, jó volt itt lakni, volt munka is az egykori Állami Gazdaság (Gostat) birkafarmján, ahol fiatalemberként állatgondozóként kereste kenyerét, emlékszik vissza. Aztán 1989 szeptember 20-án bevonult katonának, Konstancára. Pár hónap múlva kitört a "forradalom" mely a tengerparti városban is sok kavarodást okozott. A hirtelen jött fejetlenségben nem lehetett tudni, ki kicsoda, kiben mi lakozik, terjengtek a rémhírek, mint mindenütt az országban. Nem volt ez másképp, sőt, a laktanyákban sem. Szinte azt sem lehetett tudni, ki kire lőtt, elevenítette fel azokat a napokat Nyéki József, aki bizony egy életre szenvedő alanya lett ennek az összevisszaságnak: egy eltévedt lövedék eltalálta a bal vállát, méghozzá olyan szerencsétlenül, hogy szétroncsolta a csontjait. Előbb Konstancán vitték kórházba, majd Bukarestbe szállították, ahol 1989 decemberétől 1990 áprilisáig kezelték, közben amputálva bal karját válltól.

Itt a kar, hol a kar

A romániai forradalom híre nagy nemzetközi szolidaritást váltott ki, sok ország igyekezett segítséget nyújtani. Ilyen segítségnyújtás keretében került többekkel együtt Nyéki József olaszországi kórházakba Rómában, majd Bolognában. Ismétlem, 1990-et írunk, amikor olasz orvosok méretet vesznek a romániai kiskatonáról, és olyan elektromos, szenzoros művégtagot készítettek neki, mely megszólalásig úgy mozgott könyökben, csuklóban, és az ujjaknál, mint az eredeti, 10 kg súlyig lehetett vele emelni, illetve ennek megfelelő szorítóerőt lehetett vele kifejteni. Egészségesen ment a haza szolgálatára Nyéki József, és mint műkezes, 20 éves fiatalember tért haza a Pásztorgazra, igaz, előléptették szakaszvezetőnek (sergent). Mint később kiderült, ebben ki is merült minden elismerés, gondoskodás... Az életét próbálta ott folytatni, ahol abbahagyta, a műkezével még kaszálni is járt. Így érkezünk el 1996-ba, amikor a műkéz egyszer csak meghibásodott. Nem volt mit tenni, el kellett vinni Bukarestbe az ilyen művégtagok javításra olaszhonban kiképzett mesterekhez, a katonakórházba. Amint letelt a javításra megígért 3 hónap, emberünk ment a karja után. Igen ám, de a fővárosi kórházban - elnézést a fogalmazásért - csak a karjukat tárták szét: nem találják Nyéki József bal karját! Egy kórházban, ahol az emberek gyógyítása, istápolása a cél - eltűnt, és nem is került elő többet, hiába érdeklődött után még telefonon, hiszen hiábavaló utazásra kinek van pénze?! Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez 23 éve történt, amikor "idehaza" még szinte csodaszámba ment egy ilyen művégtag, amit megérte esetleg hosszasan tanulmányozni, alkatrészeit sokszorosítani, próbálgatni...

Csak ami jár

A dolog egyszerűen annyiba maradt, mert csak falakba ütközött mindenhol. Ám a történet nem ennyi. Azt hiszem, nem kell különösebben bizonygatni, hogy Nyéki Józsefet legalább annyira megilletné a forradalmár igazolvány, mint sokakat, akik hozzá sem szagoltak az akkori eseményekhez. Pontosabban lehet, hogy a kedves olvasónak ezt nem kell bizonyítani, nem úgy a hatóságoknak. Ugyanis bár már 1991-ben beadta kérelmezés iránti iratcsomóját az illetékesekhez, már akkor azt a választ kapta, hogy nem adnak ki több olyan igazolványt! Vajon betelt egy megállapított létszám? Azóta sem derült ki, bár több országos és megyei olyan szervezettel is felvette a kapcsolatot, mely ilyen ügyekre "szakosodott". "Nem kérek semmivel sem többet, mint ami jogosan járna, sőt, már visszamenőleg sem kellene semmi, csak mostantól számolva" - fogalmazta meg kívánságát rendkívül csendes szavúan, szerényen Nyéki József, aki betegnyugdíjas. Havi 350 (!) lejt kap, és hogy még egy "poén" legyen a történetben, minden évben meg kell jelenjen egy bizottság előtt, mely ellenőrzi a betegnyugdíj jogosságát. Vajon mire kíváncsiak esztendőnként? Hogy nem nőtt-e ki az a bizonyos kar, tulajdonosa pedig pumpolja az államot?

"Lelket öntünk egymásba"

"Ez a legjobb ember a földön"- mondta férjéről Nyéki Violetta. A pár 2004-ben kelt egybe, a 3 felnőtt gyerekes özvegyasszonnyal régen ismerték egymást, közös gyerekük nem született. Ha nem mondanák, akkor is szemmel látható, hogy nagy egyetértésben élnek. Ahogy az asszony mondta: kiegészítik egymást, amilyen házkörüli munkával nem boldogulnak, ahhoz segítséget hívnak. Violetta is több operáción átesett betegnyugdíjas, hasonló jövedelemmel. Havonta egyszer mennek be szekéren Érmihályfalvára, amikor nyugdíj után kicsit tudnak vásárolni - máskor minek mennének, ha semmire sincs pénzük?!

Nyéki József meghallgatáson volt Cseke Attila legutóbbi érmihályfalvi fogadóóráján. A képviselőnek is elmondta, hogy a forradalmár igazolvány kérelmezéséhez minden papírja, pecsétje, aláírása megvan azokból az időkből, ám mintha ez csak hátránya lenne. Érdekes módon az eltűnt karját csak mint egy mellékes érdekességet említette, ami bizonyíték arra, hogy ő nem olyan panaszos, aki hangoskodik, követelőzik, hanem sorsával megbékélve él, csak jogos jussát szeretné. A meghallgatáson a politikus segítséget ígért, és ez pontosan 2 munkanap múlva már abban öltött testet, hogy egy marosvásárhelyi professzor megvizsgálná, és esetleg új művégtagot is kaphatna. Igen ám, de nekik nincs pénzük arra, hogy odautazzanak, és az ott-tartózkodást is fedezzék - pedig ez egy olyan lehetőség, amilyen lehet, nem lesz többet, mondta Violetta.

Beszélgetésünk itt ért véget, reméljük, a történetnek azonban lesz folytatása.

Rencz Csaba