Svejk-anekdoták a várszínpadon

Nagyvárad- Vasárnap este az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség és a nyíregyházi Mandala Dalszínház által rendezett nyári fesztivál keretében Mikó István lépett fel.

Vasárnap este a várban kialakított nyári színházban a negyedik előadással folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) és a nyíregyházi Mandala Dalszínház által második alkalommal lebonyolított fesztivál. A közönséget Cseke Attila parlamenti képviselő köszöntötte röviden. Örömének adott hangot a szép számú érdeklődő láttán, megjegyezve: szerinte ez annak a bizonyítéka, hogy a kultúrának helye van Váradon, és egész más irányba fejlődne a város, ha ezt azok is észrevennék, akik a művelődési életnek csekély jelentőséget tulajdonítanak.

Emberi butaság

A Svejk vagyok előadás címszereplője, Mikó István 1986-ban játszotta el először Jaroslav Hasek derék katonáját. Azóta több mint ötszáz fellépésen van túl, de mint most is kiderült, a produkció mit sem vesztett aktualitásából, mondanivalójának lényegéből. Látszott ugyanakkor: a színművész nagyon szereti ezt a figurát, gondolatait talán egy kicsit magáénak is vallja, s ezt a publikum is érezte. Kedveli az általa megformált örök kisembert, aki mindig kimondja azt, amit érez egy olyan társadalomban, mely az őszinteséget nem nagyon tolerálja, s ezért hülyének is nyilvánítja.

Talán fölösleges is hangsúlyozni, a különböző korokon átívelő emberi butaságról szól a világirodalom ezen örökbecsű remeke, melyet Mikó István remekül tudott érzékeltetni. Amolyan stand up comedy stílusban időnként kikacsintott a közönségére, próbált interaktív lenni, reagált a váratlan helyzetekre. Az énekszámokba- melyekhez Palivec kocsmáros szerepében Suha Kálmán, illetve a Poldi harmonikást megszemélyesítő Rusz Milán biztosította a talpalávalót- bevonta hallgatóságát is, miközben fogytak a korsó sörök, s az anekdotáknak betudhatóan megelevenedett az osztrák-magyar monarchia, illetve Prága első világháborús élete. Mert ugyebár mint a legvégén elhangzott: minden ember cseh, meg persze van néhány magyar is, de ők nem számítanak...

Ciucur Losonczi Antonius